111-en indultak Nemesócsán

111-en indultak Nemesócsán

Összesen 111 indulóval méltó felvezetése volt a falunapnak a III. Nemesócsai Futás.

„Jó húzásnak bizonyult, hogy egy órával korábban kezdtünk, mint legutóbb. A budapestiek már reggel hétre megérkeztek, aztán jöttek a többiek is. Szívesen jönnek, mert színvonalas a versenyünk, minden korosztály kap bizonyítási lehetőséget, s elégedetten távozhat mindenki – értékelt lapuknak Ravasz Ödön versenyigazgató. – A bősi Képesi Attila nyerte a 3 km-es távot, alig megelőzve a komáromi Holczhei Dávidot, akitől egy héttel korábban Csicsón kikapott. A hosszabbik, 10 km-es távon a budapesti Mátyus Csaba ismét elvitte az első helyet, akárcsak egy hete Csicsóról. A részvétel hasonló volt, mint legutóbb, bár aznap máshol is rendeztek versenyeket, még olyanokat is, melyek tavalyról kerültek a versenynaptárba. Először volt csipes időmérés, ami óriási előny, segítség a szervezőknek, és gyorsan eredménylistához jut a mezőny.”

Hírdetés

Érdekesség, hogy mind a 10 km legjobbja (Mátyus Csaba), mind a két leggyorsabb hölgy (3 km: Zdenka Hezká, 10 km: a csallóközkürti Hering Veronika) nem a negyvenen aluli korosztályokból került ki. A verseny legidősebb indulója a 84 éves budapesti Richter Ferenc volt. A résztvevők egy perc néma csenddel emlékeztek meg a 89 éves korában elhunyt tatabányai származású sprinterről, a budapesti illetőségű Kenyér Imréről, aki gyakran felbukkant futóversenyeiken.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »