11 hónapos kisfiút erőszakolt meg egy 52 éves ózdi szörnyeteg

11 hónapos kisfiút erőszakolt meg egy 52 éves ózdi szörnyeteg

Egy 52 éves ózdi férfit azzal vádolnak, hogy a babakocsit ülő helyzetbe rögzítve "orális aktust folytatott" egy 11 hónapos kisfiúval. F. Jánost a gyermek egyik hozzátartozója érte tetten – írja a Bors.


Illusztráció

Felkavaró eset pere kezdődik szerdán a Miskolci Törvényszéken, a pedofil bűncselekményeket jól ismerő szakemberek szerint is igen ritka, hogy egy 11 hónapos csecsemőt érjen efféle gyalázat. F. Jánost tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolja az ügyészség. Az 52 éves férfit 2015 szeptemberében vette őrizetbe a rendőrség.

Dr. Gyurán Ildikó, a Miskolci Törvényszék sajtótitkára közölte: elképzelhető, hogy a tanácsvezető zárt tárgyalást rendel el, erre eddig nem született indítvány. A szóvivő az eset körülményeiről is elmondott néhány részletet.

– A vádirat szerint 2015 szeptemberében a sértett édesanyja és nagymamája, valamint a vádlott együtt indultak a Bánszállás telepen található lakásukból a buszmegállóba azért, hogy Ózdra utazzanak. Azonban a gyanúsított félútról visszafordult, visszament a házba, ahol a kisfiú édesanyjának a testvére és annak sógornője, valamint a 11 hónapos kisgyerek tartózkodott. Amikor a gyanúsított egyedül maradt a kisfiúval, ülő helyzetbe állította a babakocsit, elé állt, és "a gyermekkel szexuális cselekményt végzett", amely körülbelül 1–1,5 percig tartott.

A férfira a gyermek egyik rokona nyitott ajtót, rákiabált, utána azonban megijedt F. Jánostól, és elszaladt. Az erőszaktevő férfi nem tartozik áldozata rokoni köréhez.

Dr. Sófi Gyula országos hatáskörű igazságügyi gyermekpszichiáter, a hasonló esetek szakértője, többek között a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási ügy vizsgálatában is szerepet vállalt. A lap arról kérdezte: egy ennyire fiatal gyermekben okozhat-e maradandó lelki sérülést az "abúzus"?

– Nem lehet teljesen kizárni ezt a lehetőséget, a tudat alatti emlékek közt elraktározódhat ez a trauma, ebben az esetben csak jóval, akár évtizedekkel később, mélylélektani analitikus terápiával csalhatók elő ezek az emlékek. A legnagyobb esélye azonban a felejtésnek van, tekintettel az igen alacsony életkorra – mondta Sófi.

– Vajon mi motiválhat egy felnőtt embert egy csecsemő szexuális molesztálására, klasszikus pedofil bűncselekményről beszélhetünk-e?

– Aligha feltételezhető, hogy egy 11 hónapos baba testének jellemzői vágyfelkeltők lehetnek egy felnőtt férfira. Több motiváció létezhet, párkapcsolati problémák, tudatmódosító szerek használata, elmebetegség, de erről a konkrét eset ismerete nélkül csak általánosságokban beszélhetek – válaszolta a szakértő.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »