100 éve: ezen a napon gyilkolták meg az utolsó orosz cárt és családját

A gyilkosságot 1918-ban az éj leple alatt követték el: nem kímélték sem a cár feleségét, sem öt gyermeküket. A Romanov-dinasztia földi maradványait nyolcvan évvel később újratemették, de a tragikus történet ezzel sem ért még véget. Az orosz ortodox egyház 1981-ben szentté avatta II. Miklóst és családját. 1998. július 17-én, nyolcvan évvel a cári család lemészárlása után a nekik tulajdonított csontokat újratemették a szentpétervári Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban.

Az, hogy egy brutális gyilkosság száz évvel a történtek után sem jut nyugvópontra, két dolgot is jelezhet.

Az első kézenfekvő: dacára a szinte követhetetlen tempóban fejlődő technikának, létezik olyan múltbéli esemény, amelyet soha ismerhetünk meg a maga teljességében. Már pedig az, hogy a savval leöntött és felgyújtott holttestek maradványait nyolcvan évvel később genetikai vizsgálatokkal igyekeznek többször is azonosítani, hiába a siker, a kétkedőket ez sem győzi meg. Akik azt akarják hinni, hogy a legkisebb orosz hercegkisasszony, Anasztázia túlélte halálát – máig így gondolják.

A másik ok, a szívekben, az orosz lélekben keresendő. II. Miklós cárt gyenge kezű uralkodónak, ám kedves, jóravaló, családját szerető embernek tartották alattvalói. Uralkodása alatt nem titkolt unalommal ülte végig az ország ügyeiről szóló beszámolókat, majd amikor már végképp nem bírta tovább, a legegyszerűbb módon tiltakozott: elhagyta a tróntermet, és kiment a kertbe. Ilyenkor pedig legtöbbször nem sétálgatott megnyugvásként, hanem a korabeli feljegyzések szerint fát vágott…

Nos, ehhez a cárhoz, az utolsó cáratyuskához fűződő érzelmeket pedig sem a történelem, sem az idő nem képes kisöpörni a szívekből.

Száz évvel ezelőtt, 1918. július 17-én (vélhetően 16-ról 17-re virradóan) a bolsevikok által Jekatyerinburgba száműzött Romanov-család tagjait azzal keltették fel, hogy öltözzenek, biztonságosabb helyre szállítják őket. II. Miklós trónfosztása után az ottani Ipatyev-ház volt a lakhelyük. II. Miklóst, Alexandra Fjodorovnát, öt gyermeküket, Olgát, Tatyjanát, Mariát, Anasztasziát, Alekszej cárevicset és a család négy szolgálóját levitték a ház pincéjébe, ahol felsorakozott velük szemben csőre töltött puskával a kivégzőosztag.

Kivégzése előtt a cárral közölték: családját halálra ítélték, s amikor visszakérdezett, hogy miért, azonnal főbe lőtték. Alekszejjel nem végzett az első golyó, a második lövés már halálos volt. A pincében hatalmas füst keletkezett, a kivégzők vaktában kezdtek lövöldözni. Így történhetett, hogy a nők túlélték az első sortüzet. Ám amikor leülepedett a füst, a legnagyobb kegyetlenséggel végeztek velük, azt sem hagyva, hogy utolsó imájukat elmondhassák.

A holttesteket pokrócba csavarva elszállították a házhoz közeli erdőbe, leöntötték savval, majd két tetemet még meg is gyújtottak. Gyilkosaik biztosra akartak menni.

Hosszú évtizedeken át tartotta magát az a legenda (számtalan regény és film alapjául is szolgált később), hogy a kivégzést valaki mégiscsak túlélte. A gyönyörűséges Anasztázia hercegnőt szerették volna élve látni a Romanov-család hűséges alattvalói. S miután a család földi hamvainak DNS-vizsgálata százszázalékos egyezéssel csak a cárné és a cár személyazonosságát mutatta ki, Anasztázia legendája a mai napig tovább él.

Az orosz ortodox egyház 1981-ben szentté avatta II. Miklóst és családját. 1998. július 17-én, nyolcvan évvel a cári család lemészárlása után a nekik tulajdonított csontokat újratemették a szentpétervári Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. 2000-ben pedig az orosz ortodox egyház szentté avatta az utolsó cári családot.

híradó.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »