10 ezer lejig terjedõ bírsággal fenyegeti Olguța Vasilescu a gyermekeikkel tüntetõ szülõket

Olguța Vasilescu munka- és családügyi miniszter arra figyelmeztette a demonstrációkon részt vevő szülőket, hogy ha gyermekeiket is elviszik, törvénytelenséget követnek el, és emiatt a rendőrség tízezer lejig terjedő bírsággal sújthatja őket.

A több mint két hete tartó bukaresti korrupcióellenes megmozdulássorozaton részt vevő fiatal szülők közül sokan gyermekeikkel együtt járnak demonstrálni, de február 4-én úgynevezett “gyermekdemonstrációt” is szerveztek, amelyen több ezer szülő vonult ki gyermekével játszani a kormány előtti térre, és a kezükben tartott táblákon, illetve a gyermekekre aggatott feliratokon korrupciómenetes, korrekt országot követeltek a következő nemzedék számára.

A miniszter egy sajtóértekezleten beszámolt arról: a gyermekjogvédelmi hatósághoz (ANPDCA) 29 bejelentés érkezett, amelyek szerint ezek a szülők visszaéltek gyermekükkel. Arra a kérdésre, hogy azok a politikusok, akik gyermekeikkel együtt mennek szavazni, nem követnek-e el hasonló visszaélést, Vasilescu rámutatott, “nem kell túlozni”, a gyermekeket veszélyeztető kockázatokat nem lehet összehasonlítani.

A miniszter szerint az ANPDCA-nak nincsenek eszközei, hogy a feljelentéseket kivizsgálja, a rendőrségre hárul a feladat, hogy az ügyben eljárjon és kiszabja a törvényes bírságokat. Kiderült, hogy a feljelentések többsége nem nevezte meg a “vétkes” szülőket, egyetlenegy volt közülük névre szóló: egy joghallgató Nicușor Dant, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökét panaszolta be amiatt, hogy kisgyerekével vett részt a tüntetéseken.

Daniela Gheorghe, a gyermekvédelmi civil szervezetek szövetségének elnöke a szociálliberális kormánnyal kritikus Digi 24 hírtelevízióban kommentálva az ügyet érthetetlennek nevezte, miért a kormány épülete előtt játszó gyerekekért aggódik a ANPDCA, ahelyett, hogy azoknak a valóban bajba jutott gyerekeknek az ügyét vizsgálná, akik családi erőszaknak esnek áldozatul, kimaradnak az iskolából, télen kilométereket gyalogolnak a hóban, hogy eljussanak az iskolába, vagy akiket magukra hagytak a külföldön szerencsét próbáló szülők.

Az Adevărul csütörtöki száma szerint a hatósági fenyegetőzés hatására a közösségi portálokon újabb felhívás jelent meg, amely arra biztatja a szülőket, hogy szombaton ismételjék meg a két héttel korábbi “gyermektüntetést” a kormány székháza előtt. (mti)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »