10 ezer dollárt kapott a Microsofttól egy Goldstein a kéretlen Windows 10-telepítés miatt

Sokan háborognak azért, mert a Microsoft válogatott eszközökkel próbálja rátrükkökközni minél több ember gépére a Windows 10 rendszert. A legtöbben a bosszankodáson túl nem sokat tesznek, a Seattle Times szerint azonban egy kaliforniai nő nem hagyta annyiban a dolgot, és beperelte a Microsoftot.

Teri Goldstein azért vitte perre a dolgot, mert, mint mondja, a gépe sokkal lassabb és megbízhatatlanabb lett, miután felkerült rá az új operációs rendszer. Goldstein állítása szerint a rendszer nem kért endegélyt a szoftverfrissítésre.

A kaliforniai üzletasszony azért perelte be a Microsoftot, mert elmondása szerint a Windows update után napokig nem is tudta használni, és mivel egy utazási irodát vezet, így azok ügyeit sem tudta intézni. Emiatt viszont anyagi kár érte, és mivel az ügyfélszolgálat sem tudott neki segíteni, úgy döntött, perre viszi az ügyet. A bíróság neki adott igazat, a redmondi cégnek így 10 ezer dollár (2,8 millió forint) kártérítést kell fizetnie. Bár a Microsoft először fellebbezett, végül úgy döntöttek, kifizetik az összeget.

A döntés azért is jelentős, mert ezek alapján a jövőben más felhasználók is sikerrel perelhetik majd a céget.

(HVG)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »