10 érdekesség Ötziről

10 érdekesség Ötziről

Az eddig ismert legkorábbi tetoválások – jelenlegi tudásunk szerint 61 darab – Ötzi testét borították. Elképzelhető, hogy valamilyen mögöttes szimbolikus jelentésük lehetett, azonban a kutatók szerint a funkciójuk elsősorban gyógyászati vagy terápiás jellegű volt.

1. Az Ötzi névre keresztelt 5300 éves, remek állapotban fennmaradt gleccsermúmiára 1991-ben bukkant rá két német hegymászó, Erika és Helmut Simon az Ötz-völgyi-Alpokban, 3210 méteres magasságban. Azóta a jégembert tartják számon a legrégebbi, teljes épségben fennmaradt emberi holttestként.

2. Ötzit, akiről megtalálása után kezdetben azt hitték, hogy modern kori hegymászó, a negyvenes évei közepén érte a halál.

3. A legújabb kutatások szerint a jégember halálát nem a vállába fúródott nyílvessző okozta. A rézkori vadász, akit feltehetően orvul, lesből támadva találtak el (vélhetően személyes konfliktus állt a háttérben), nem veszített jelentős mennyiségű vért. Minden bizonnyal halálra fagyott.

4. A DNS-vizsgálatok során kiderült, hogy a jégembernek legalább 19 távoli rokona él Tirolban.

Hírdetés

5. Több mint harminc különböző típusú pollent találtak Ötzi gyomrában, ami arra utal, hogy késő tavasszal vagy kora nyáron hunyt el.

6. A gleccsermúmia hajának magas arzén- és réztartalma miatt korábban feltételezték, hogy Ötzi rézművességgel foglalkozhatott, ám az új elemzések azt mutatták, hogy a bőrben és a körmökben igen kevés az arzén, ami cáfolja a rézműves-hipotézist.

7. A közelmúltban végzett CT-vizsgálatok megmutatták, hogy Ötzi érelmeszesedéstől szenvedett, mindenekelőtt a koszorúerek állapota volt súlyos. Emellett Lyme-kór keserítette meg az életét, a vastagbelében pedig ostorférgek tanyáztak. A jégember a mezőgazdaság és a tejtermelés korabeli terjedése ellenére laktózérzékenységben is szenvedett.

8. Az eddig ismert legkorábbi tetoválások – jelenlegi tudásunk szerint 61 darab – Ötzi testét borították. Elképzelhető, hogy valamilyen mögöttes szimbolikus jelentésük lehetett, azonban a kutatók szerint a funkciójuk elsősorban gyógyászati vagy terápiás jellegű volt.

9. Ötzi halálakor medvebőrből készült fejfedőt viselt. Ruháit háziasított birka-, marha- és kecskebőrből, valamint vadállatok bőréből készítette, köztük kabátját, amely legalább négy különféle kecske- és birkabőrből készült.

10. Mivel Ötzi megtalálása óta hét ember is elhunyt, akik közeli kapcsolatba kerültek vele, közülük ráadásul négyen baleset következtében, a jégemberrel kapcsolatban is felmerült (az egyiptomi múmiákhoz hasonlóan), hogy átokkal sújtja az őt háborgatókat.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »