Zsidókommunista parancsra büntetőeljárást indítottak a fehérvári megemlékezés miatt

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Székesfehérváron szombat délután megtartott – az 1989. évi III. törvény hatálya alá tartozó és előzetesen bejelentett – rendezvényen történtek kapcsán a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya nyomozást rendelt el ismeretlen személyek ellen "a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntett és önkényuralmi jelkép használata vétség gyanúja miatt".

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel tudatta: a Székesfehérváron történtek miatt két büntetőeljárást indítottak.

A szombati, úgynevezett kitörés napi megemlékezésen részt vett az Új Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Betyársereg több tagja is.

A szervezők meghívták az eseményre Klaus Grotjahnt, a Waffen SS egykori tagját, aki egészségi állapotára hivatkozva végül nem vett részt a fehérvári rendezvényen.

Hétfőn az MSZP közölte, feljelentést tett "a Székesfehérváron csoportosan elkövetett bűncselekmény kapcsán".

Hírdetés

A DK helyi szervezete tudatta, a rendezvény kapcsán tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt kezdeményeztek jogi eljárást.

A Liberálisok szintén feljelentést tettek a február 6-i rendezvény miatt.

Vajnai Attila, az Európai Baloldal – Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke szerdai közleményében jelezte, hogy már vasárnap feljelentést tett az ORFK-nál ismeretlen tettes ellen az ügyben.

Azt írta, hogy a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a feljelentése nyomán indított eljárást.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »