Zsidai több pontot is vitat a Nébih-határozatban

Zsidai több pontot is vitat a Nébih-határozatban

Több szabálytalanságot, köztük az emberi fogyasztásra alkalmatlan élelmiszerek tényét is elismerte a Magyar Nemzet megkeresésére a Jamie’s Italian csúcséttermet is ellátó konyha tulajdonosa. Zsidai Zoltán Royt azután kérdeztük, hogy a Hvg.hu tegnap beszámolt egy hatósági jegyzőkönyvről, amely súlyosan elmarasztalta a marketingszakemberként ismert üzletember termelőkonyháját, és milliós bírságot szabott ki a Zsidai-cégre.

A jó kormányzati kapcsolatokkal bíró üzletember elmondta, egy éve folyamatos egyeztetés zajlott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársaival, az I. kerületi önkormányzattal, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) alkalmazottaival, illetve az összes szakhatósággal a konyha tervezése és fejlesztése kapcsán.

Az üzem júniusban kapott működési engedélyt, a szóban forgó ellenőrzés pedig október ötödikén zajlott. Ekkor az ÁNTSZ és Budavár Önkormányzata mindent rendben talált, a Nébih viszont ötórás vizsgálatot tartott. Ezt furcsállta Zsidai, mivel úgy véli: a külföldi cégeket szokták ilyen hosszú időn keresztül „vegzálni”.

Véletlenül „ott maradt”

A Hvg.hu birtokába került jegyzőkönyv megállapításai közt talán a legsúlyosabb, hogy az ellenőrök 6,6 kilogramm lejárt szavatosságú növényi tejszínt találtak. Noha ezt elismerte az üzletember, szerinte közelebbről kell megvizsgálni, mi történt pontosan. Mint mondta, valóban a konyhában volt az élelmiszer, ám nem használták fel, véletlenül „ott maradt”. Hozzátette azt is, hogy az összesen három csomag tejszín közül volt olyan, amelynek csupán két napja járt le a szavatossága. Igaz, az adminisztrált adatok szerint olyan is volt köztük, amelynek szavatossága szeptember 11-én járt le.

– High-tech konyha, modern berendezések, laboratóriumi körülmények – a történetek ellenére így jellemezte a konyháját Zsidai, aki a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke. Úgy látta, olyan problémát is a számlájára írtak, amiről a Nébih munkatársai tehetnek. A jegyzőkönyv szerint ugyanis a lehetséges egészségügyi következmények szempontjából aggályos volt, hogy a több órán keresztül helyszínen vizsgálódó hatóság szerint több hűtő hőmérséklete sem stimmelt. Erre Zsidai úgy reagált: a hűtőkamrákban emelkedik a hőmérséklet, ha ajtajukat akár tíz percig is nyitva tartják. Az ellenőrök pedig legalább ennyi időt töltöttek a hűtőhelyiségben. A Nébih határozatában azonnali hatállyal megtiltotta azt is, hogy a Zsidai Group konyhájából nyers húst, alapanyagokat szállítsanak ki, mert ez „eltér a bejelentett tevékenységi körüktől”. Az étterem-tulajdonos elismerte, hogy valóban nincs engedélyük nyers hús szállítására, ám állítása szerint nem volt szó nyers húsról. Mint mondta, a szóban forgó húsok előkészített, fűszerezett, porciózott termékek voltak. Szavaiból az derült ki, inkább abban nem értenek egyet a Nébih munkatársaival, hogy mi számít nyers húsnak. Mint mondta, erről még a hivatalon belül sincs egységes álláspont.

A szakhatóság hibalistája szerint a „ládamosó helyiségben” tárolták többek közt a „fogyasztói poharakat”. Ez szabálytalan, hiszen a szállítórekeszek, ládák szennyezettsége miatt ezeket külön kell tárolni, mosni. Zsidai szerint ez is mulasztás volt, amit sajnálatos módon az egyik alkalmazott követett el.

A hiányosságok miatt a Pest Megyei Kormányhivatal illetékes osztálya a vizsgálat napján elindította az eljárást, egyben hiánypótlásra szólította fel a konyhát, kilátásba helyezve az utóellenőrzést. A feltárt hiányosságok mértékével arányosan 1 250 000 forint összegben szabott ki bírságot, a működés felfüggesztésére „nem kellett sort keríteni”.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 11. 29.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »