Zsákutcás gazdaságpolitika

Zsákutcás gazdaságpolitika

Ha egy kormány a neoliberális gazdaságpolitikát követve az Európai Unión belül a bérek leszorításával és a munkavállalói jogok szétverésével akarja megteremteni az ország versenyképességét, akkor várható, hogy a dolgozók a nélkülözés és a reménytelenség helyett inkább a kivándorlást választják. Ha pedig sokan tesznek így, akkor oda jutunk, ahol most Magyarország tart: hiába a multiknak adott hatalmas adókedvezmény, hiába az összeszerelő üzemek, nincs, aki dolgozzon.

A kormány saját maga eszkábálta csapdába vezette Magyarországot. Olcsó munkaerő híján a drága pénzen idecsábított multik olyan gyorsan állnak tovább, mintha itt se lettek volna, és erős kis- és közepes vállalkozások nélkül a magyar gazdaság összeomlik. S ha valakinek még kétsége van afelől, hogy ez egy bukásra ítélt gazdaságpolitika, akkor nézze meg a munkaerőhiányra vonatkozó statisztikákat, valamint olvassa el Varga Mihály nyilatkozatait, amelyek szerint a kormány vendégmunkások betelepítésével kezelné a helyzetet. Hogy idáig eljutottunk, az már jelzi, itt a fal a zsákutca végén.

Ma két irányba indulhatunk tovább. Az egyik, hogy továbbra is a multicégek ipari övezeteként képzeljük el Magyarországot, de akkor néhány éven belül már csak külföldi vendégmunkások dolgoznak majd az összeszerelő üzemekben. A másik lehetőség, hogy szakítunk a minőségéhez képest olcsó munkaerő politikájával, és a magyar dolgozók tudására alapozzuk a versenyképességünket.

Egy sor kérdés most szorosan egymásba kapcsolódik. A bérek és a fejlesztéspolitika, az oktatás és a demográfia, a vidékfejlesztés és a családpolitika, az egészség megőrzése és az átlátható, tisztességes kormányzás nem a napi politikai aprómunka egymástól elszigetelt ügyei többé, hanem mind részei egy nagyobb egésznek, amely meghatározza, hogy Magyarországot csak szinten tartjuk, vagy sikerül új irányba mozdítanunk.

Most, hogy Orbán Viktor is megszólalt a munkaerőhiány ügyében, bátran kijelenthetjük: az állítólag cselekvőképes és ujját az események ütőerén tartó Orbán-kormánynak semmilyen válasza sincs Magyarország legégetőbb problémájára, az évente kisvárosnyi magyart érintő kivándorlásra, valamint az ennek nyomában járó munkaerő-piaci válságra. A miniszterelnök a legutóbbi rádióinterjújában azt mondta, „több gyermekre, erősebb családokra van szükség, mert ha majd több gyermek születik, akkor többen fognak dolgozni Magyarországon”. Hogy ne legyen kétségünk afelől, hogy ebben a kérdésben is Európa előtt járunk, gyorsan hozzátette: „Európában bevándorlással meg migránsokkal akarják megoldani a munkaerőhiányt, mert csak egy napig terjed a horizontjuk.”

Ez a kijelentés több sebből is vérzik. Egyrészt horizont kérdését illetően, úgy tűnik, nincs egyetértés a kormányon belül. A Nemzetgazdasági Minisztérium ez idő alatt is lázasan dolgozik azon, hogy megkönnyítse a harmadik országból érkező gazdasági bevándorlók magyarországi munkavállalását. Varga Mihály több alkalommal is a kormány nevében nyilatkozva állt ki a külföldi vendégmunkások behozatala mellett.

Másrészt a sokat emlegetett demográfiai fordulat is várat magára. Bár a kormányzati propaganda azt állítja, nő a születések száma, ez a jelenlegi adatok tükrében nem igaz. 2010 óta két demográfiai mélyponton vagyunk túl: 2011-ben és 2013-ban 90 ezer fő alá csökkent a születések száma. Az átmeneti javulás után most újra kevesebb gyermek születik: 2016 első fél évében a születések száma 1,8 százalékkal csökkent.

Tehát nemhogy fordulatról, de javuló tendenciáról sem igazán beszélhetünk. A szülőképes korban lévő nők egyre nagyobb hányada, becslések szerint 6-8 százaléka él és vállal gyermeket külföldön, a hazai jövedelmi viszonyokra ugyanis nem lehet alapozni egy család megélhetését. Az alacsonyan tartott hazai bérszínvonal és a felső rétegekre kalibrált családpolitika ezért sokak számára teszi egyedüli kiúttá a külföldi boldogulást.

Az idén nyáron csúcsokat döntő munkaerőhiány csak még inkább rávilágított arra, ami a romló demográfiai adatok hátterében áll. Az uniós összevetésben egyik legalacsonyabb bérezésű és egyik legmagasabb elvonással sújtott magyar munkaerő vészesen fogy, évente egy kisvárosnyi magyar dönt az elvándorlás mellett. A tapasztalatok szerint nem kalandvágyból, nem átmenetileg, hanem jellemzően megélhetési okokból, tartósan. És ami a legrosszabb: sokszor véglegesen.

A magyar kormány az elmúlt éveket az önmaga teremtette statisztikai meseországban töltötte, ahol közel teljes a foglalkoztatottság, a bérek folyamatosan emelkednek, a tömeges elvándorlás csupán ellenzéki hangulatkeltés, a munkaerőhiány pedig ismeretlen fogalom. A valóság tagadására alapozott kormányzás – a felső tíz százaléknak kedvező neoliberális adópolitika, a béreket leszorító gazdaságpolitika, a közmunkára csupaszított foglalkoztatáspolitika, valamint a szegénységet újratermelő oktatási és szakképzési rendszer – most bosszulja meg magát.

A sikerpropaganda ideig-óráig működik ugyan, de a valóságot nem lehet hosszú távon figyelmen kívül hagyni. Orbán Viktor válasza a munkaerőhiányra azonban azt mutatja, a kormány mégis ezzel próbálkozik. Csakhogy ehelyett azt kellene mondani: kiszállunk a lefelé tartó bérversenyből, nem a munkaerő árára, hanem a képzettségére alapozzuk a versenyképességünket. Olyan adórendszert alakítunk ki, amely csak a létminimum szintje felett adóztatja a személyes jövedelmet.

A munkára rakódó rekordnagyságú terhek csökkentése se várhat, de nem mindegy, hogy milyen járulékot csökkentünk. A munkavállalói járulékok csökkentése automatikusan növelné a dolgozók nettó bérét. Ahhoz azonban, hogy nagyarányú béremelés valósulhasson meg, nem elég járulékot csökkenteni, az alacsonyabb szinteken adócsökkentésre is szükség van. Ez éppen azoknak a szakképzett rétegeknek a keresetét növelné, akik most elvándorolnak.

Orbán Viktornak igaza van abban, hogy van olyan „belső tartalék”, amit mozgósítani kell ahhoz, hogy csökkentsük a munkaerőhiányt. Csakhogy ehhez épp az ellenkezőjét kellene csinálni annak, amit a kormány tesz. A munkanélkülieket az elmúlt évek sehova sem vezető, viszont annál pazarlóbb közmunkaprogramjával szemben felnőttképzési programokba kell bevonni, és kompetenciafejlesztésben részesíteni. A képzést minden szinten meg kell erősíteni, a szakképzés reformját vissza kell fordítani.

Mondjuk ki: bérrendezés nélkül Magyarország nem fog egyről a kettőre jutni. De a béremelés nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy ne a puszta megélhetésért, túlélésért való harc kösse le magyar családok tömegeinek az életét. Hogy tisztességes oktatást kapjon a gyermekünk, hogy rendes ellátást kapjunk, ha megbetegszünk, hogy el tudjunk utazni egy családi szabadságra, hogy beleférjen egy színház.

Ezek polgári igények, és mindennél beszédesebb, hogy pont ezen a szinten veszített nagyon sokat a magyar családok sora az elmúlt hat évben. Mert a Fidesz már rég nem a polgári Magyarországot építi. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a magyar családoknak pénzre van szükségük. Hiszen tisztes megélhetés nélkül nincs és nem lesz soha polgári Magyarország.

A szerző az LMP társelnöke

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »