Zsákutcába vezetik a migránsalkut?

Zsákutcába vezetik a migránsalkut?

Ha minden Ankara tervei szerint alakult volna, akkor már mától bevezetik a vízummentességet az Európai Unióban a törökök számára. De nem úgy alakult. Brüsszel megmakacsolta magát, és hiába a fenyegetőzés, egyelőre nem enged a követelményekből. Most már inkább június végéről, októberről, sőt a jövő évről szólnak a találgatások, már ha egyáltalán nem borul az egész alku úgy, ahogy van.

Mintha Törökország piros pontokat gyűjtögetne, aminek a végén összejön az ötös, úgy figyelik az Európai Unióból, hogyan teljesíti Ankara a vízummentesség megadásához szükséges feltételeket. A minap egy EU-diplomata veregette vállon a törököket, mondván, nagyon szépen haladnak, és már 69-70 pont teljesült is a 72-ből. Egy utolsó nagy nekifutás azonban aligha lesz elég. Ha az EU komolyan is gondolja, hogy ezek a feltételek valóban teljesültek, jelen állás szerint 71-nél akkor is mindenképpen meg fog állni a számláló. Kibékíthetetlen ellentét feszül ugyanis az úgynevezett terrorellenes törvénnyel kapcsolatban.

Brüsszel azt mondja, amíg nem módosítják a jogszabályt, szó sem lehet vízummentességről, amire Ankara azzal válaszol, hogy inkább felrúgja az egész alkut, ám ebből nem enged. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tegnap meg is erősítette Brüsszel álláspontját, szerinte Erdogannak kétszer is meg kell gondolnia az alku felrúgását. De miért ilyen fontos ez a törvény?

Elég egy olyan cikket írni és már kattan is a bilincs

– A terrorellenes törvény körüli vita Törökország és az Európai Unió között valójában egyáltalán nem új keletű, a bizottsági jelentésekben is gyakran kritizálták, és Ankara az elmúlt években többször módosította a jogszabályt – magyarázta lapunknak Egeresi Zoltán, a Külgazdasági és Külügyi Intézet kutatója. – Ennek ellenére Brüsszel gondja az, hogy a törvény még mindig túl tágan határozza meg, hogy ki számít terroristának. A jogszabály értelmében például elég, ha valaki olyan véleményt ír le, ami fenyegeti az államot, terrorizmus ürügyén már le is csukhatják. Így viszont akár politikai célokra, aktivisták és újságírók elhallgattatására is fel lehet használni – mutatott rá. A szakértő másrészt emlékeztetett, hogy a Kurd Munkáspárttal (PKK) vívott küzdelemben becslések szerint 2015 júliusa óta 6-7 ezren haltak meg, így érthető, hogy Ankara számára vörös vonalat jelent a terror elleni küzdelem.

Ugorhat a 6 milliárd euró is

– A törökök legnagyobb részének útlevele sincs, és nem utazik, így nem érinti a vízumkérdés, a terrortámadásokkal viszont kénytelen szembenézni. Ugyanakkor van egy másik jelentős réteg is, amely úgy véli, Törökországnak jár a vízummentesség, és értetlenül áll az előtt, hogy olyan államok, mint Venezuela, hogyan kaphatták meg előttük – értékelte az ügy helyi megítélését Egeresi Zoltán, aki úgy vélte, egyelőre nehéz megítélni, végül ki adja be a derekát. – Recep Tayyip Erdogan török elnök tagadhatatlanul jobb alkupozícióban van. Ám ha valóra váltja fenyegetését, és felmondja a migránsalkut, elveszti egyetlen adu ászát, illetve a hiteles tárgyalópartner szerepét. A lépéssel nemcsak a vízummentességnek, de az uniós csatlakozási terveknek és a megígért hatmilliárd eurónak is búcsút mondhatna – figyelmeztetett. – Erdogan zsákutcába kormányozta a Törökország és az unió között létrejött migránsalkut, amelyből nem látszik, hogyan jöhetnének ki a felek arcvesztés nélkül – összegzett Egeresi Zoltán.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 01.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »