Zika-vírus: megszületett az első kórosan kisfejű európai csecsemő

Zika-vírus: megszületett az első kórosan kisfejű európai csecsemő

Spanyolországban megszületett Európa első kóros kisfejűségben, azaz mikrokefáliában szenvedő csecsemője; a gyermek édesanyja a terhessége idején Dél-Amerikában járt, ott kapta el a tigrisszúnyog által terjesztett Zika-vírust – közölték a barcelonai Vall d’Hebron kórház orvosai sajtótájékoztatón.

microcefalie-q-magazine_b

A fejlődési rendellenességet már korábban, május elején diagnosztizálták a magzatnál, és azt nyilvánosságra is hozták. A szülők ennek ismeretében döntöttek úgy, nem kérik a terhesség megszakítását. Félix Castillo, a kórház neonatológiai osztályának vezetője elmondta: az egészséges újszülöttek koponyájának kerülete 33,5-34 centiméter, a most világra jött csecsemő fejének körmérete ennél kisebb. Azt, hogy a mikrokefália pontosan milyen neurológiai problémákat okoz a csecsemőnél, még vizsgálják – tette hozzá a szakember, aki szűkszavúan annyit is elárult, hogy a gyereknek egyéb fejlődési eltérései is vannak.

Spanyolországban eddig összesen 190 Zika-fertőzést regisztráltak az egészségügyi hatóságok, minden eset behurcolt, azaz mindannyian Dél-Amerikában kapták el a betegséget. Romániában az elmúlt hetekben két páciensnél diagnosztizáltak Zika-vírus-fertőzést. A Zika-vírus a terhes nőkre jelent kockázatot, más esetekben a fertőzés nem vezet súlyos megbetegedéshez. A tigrisszúnyog által terjesztett Zika-vírus gyors nemzetközi terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február 1-jén globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »