Zenta: Lakossági fórum a kvótareferendumról

Zenta: Lakossági fórum a kvótareferendumról

A kvótareferendummal kapcsolatban tartottak lakossági fórumot ma este Zentán, a Kertek Helyi Közösségben, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezete által életre hívott rendezvény vendégei Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője, Erdély Lenke, a VMSZ tartományi parlamenti képviselője, valamint Fehér László és Újhelyi Nándor, a VMSZ Intéző Bizottságának tagjai voltak.

A lakossági fórumon összegyűlt polgárokat elsőként Juhász Attila, a VMSZ zentai szervezetének elnöke üdvözölte, aki elmondta, a párt aktivistái Zentán is járják a terepet, igyekeznek mindenkihez eljutni, aki kettős állampolgársággal rendelkezik, és segíteni nekik abban, hogy megfelelően töltsék ki a dokumentumokat, illetve a megfelelő helyre juttassák el azokat.

Fehér László a kvótareferendum jelentőségéről beszélt felszólalásában, kiemelve, amennyiben sikeres lesz, akkor az EU jövője szempontjából is meghatározó lehet a referendum, hiszen igen jelentős üzenetet fogalmazhat meg majd a Európai Unió döntéshozóinak irányába.

Újhelyi Nándor annak fontosságát emelte ki, hadd döntsük el mi, kit akarunk beengedni a saját udvarunkba, ne más mondja meg nekünk, hogy kit kell beengednünk, majd arra biztatta az egybegyűlteket, vegyenek részt a referendumon, és szavazzanak nemmel a feltett kérdésre, ugyanis – ahogyan fogalmazott – eljött az ideje annak, hogy megköszönjük az anyaországnak azt a támogatást, amelyet az elmúlt évek során nyújtott, és mi is támogassuk azt a politikát, amit a magyar kormány képvisel.

Erdély Lenke felszólalásában a bevándorlóknak a nőkhöz való viszonyulásáról beszélt, amely – mint mondta – nagymértékben különbözik attól, amit az európai emberek megszokhatták. Ezt követően ft. Paskó Csaba kelebiai plébánosnak A kereszténység és az iszlám című előadásából idézett fel néhány részletet, és azt hangsúlyozta, a szavazatunk leadását megelőzően el kell gondolkodnunk azon, hogy mit szeretnénk, hogyan éljenek az utódaink, békésen vagy a terrorizmustól rettegve.

Pásztor Bálint kiemelte, a VMSZ volt az első olyan szerbiai párt, amely a képviselőházban kimondta, hogy a migránsáradatból igen komoly problémái lesznek a lakosságnak, majd felháborítónak nevezte azt, hogy egyesek azt mondják, ez a probléma nem érinti a vajdasági magyarságot, hanem ez Magyarország belügye. Arra biztatott mindenkit, szavazzon nemmel a kvótareferendumon feltett kérdésre, annak érdekében, hogy a magyar kormány minél erősebb legitimitás birtokában tárgyalhasson majd az Európai Unióval.

Zenta község területén szerdán Felsőhegyen, csütörtökön pedig Keviben tartottak lakossági fórumot a kvótareferendummal kapcsolatban, ahol a felszólalók szintén arra biztatták a jelenlévőket, hogy vegyenek részt a referendumon, és válaszoljanak nemmel a feltett kérdésre.

H. A.


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »