Zavaros titkok – „Az ifjú pápa” című sorozatról

Zavaros titkok – „Az ifjú pápa” című sorozatról

Vajon mit csinál a pápa egész nap? Milyen lehet a Vatikánban lakni, miről mesélnének falai, ha tudnának beszélni? Cselszövésekről, ármánykodásról, vagy csupa unalmas tárgyalásról, az egyház ügyes-bajos ügyeit intéző hivatalnokok sürgölődéséről?

Az biztos, hogy a kívülállók szemében a Vatikán és a Római Kúria működése igencsak titokzatos. A legtöbb ember számára a Vatikán egy elzárt világ, ahol a legkevésbé sem úgy telnek a napok, mint máshol. De akkor hogyan? Talán úgy, ahogyan azt az HBO legújabb sorozatában, Az ifjú pápában láthatjuk? Erősen kétlem.

Paolo Sorrentino Oscar-díjas, az Örök Város ismert és ismeretlen arcát bemutató A nagy szépség című filmje nagy sikert aratott, de legutóbbi alkotása, az Ifjúság – melyben az elmúló idő és az öregedés felett merengett – melankóliája is magával ragadta a publikumot. Az olasz filmrendező most arra vállalkozott, hogy nézőinek megmutatja, mi történik nap mint nap a Vatikánban.

Valami isteni csoda folytán – vagy egy fatális tévedés következményeként – a fiatal észak-amerikai bíborost, Lenny Belardót (Jude Law) választják meg pápának. Elsőre azt hinnénk, XIII. Piusznak határozott elképzelései vannak, és életkorának megfelelő lendülettel lát neki a munkának. Rögtön maga mellé rendeli tanácsadónak Mary nővért (Diane Keaton), akinek az árvaházában maga is felnőtt. Nagyszabású intézkedései azonban ezzel be is fejeződtek. Az ifjú pápán környezete sem tud kiigazodni. Első nyilvános beszéde csak növeli a zavart, szónoklatával általános megdöbbenést és értetlenséget sikerül kiváltania.

Mindebbe a sorozat nézőit is beleérthetjük. Mi sem értjük Sorrentino pápáját: vajon titokzatossága mögött bizonytalansága rejtőzik, mert megijedt a hivatalától, vagy épp ellenkezőleg, arra készül, hogy történelmi változtatásokat hajtson végre a katolikus egyház élén? Sokszor hallunk tőle meglepő kijelentéseket, melyeket a következő jelenetben legtöbbször visszavon és átértelmez. Abban sem lehetünk biztosak, hogy hisz-e Istenben. Egyszer úgy viselkedik, mint aki Isten eszközének tekinti magát, míg a következő pillanatban csak egy magas polcra került árva fiú áll előttünk. Ráveszi a Kúria munkatársait gyóntató papot, hogy mindent mondjon el neki, ám ezzel párhuzamosan kiderül, hogy gyűlöl minden intrikát. Folyamatosan dohányzik, kerüli az embereket, ráadásul az aktuális ügyek elintézésébe sem fog bele. Ennek a halogatásnak ugyanúgy nem tisztázott a célja, mint a bíboros államtitkár, Angelo Voiello (Silvio Orlando) kémkedésének sem. Azt tudjuk, hogy nem tetszik neki a pápa viselkedése, de azt már nem, hogy mit akar elérni.

Belardo pápává választásánál Sorrentino megközelítése szerint is szerepet játszott a Szentlélek, ám ezúttal működésének titokzatossága – „a Lélek ott fúj, ahol akar” – került előtérbe. Senki nem érti, hogyan történhetett meg, hogy a szálakat a háttérben szövögető Michael Spencer (James Cromwell) amerikai bíboros helyett – aki nem mellesleg Lenny mentora is volt – egy kívülálló ismeretlen került Szent Péter székébe. XIII. Piusz egy másik szempontból is rejtélyes, ugyanis szemmel láthatóan ultrakonzervatív a külsőségekben, míg szavaiban inkább a liberális irányzatot véljük felfedezni.

Az ifjú pápa jól informáltságát titokzatos körítéssel adja elő, ezért gondolják róla néhányan, hogy ismét egy szent pápa irányítja az egyházat. Amikor Voiello egy fiatal nő segítségével csapdába akarja csalni, XIII. Piusz ellenáll. Az azonban már kérdéses, hogy tudta-e, mi történik körülötte, vagy makulátlan jelleme miatt kerülte el a kísértést. Az biztos, hogy a rendező életszentségről vallott felfogása sem határozható meg egyértelműen.

A sorozat egyedi képi világa, mind a külső, mind a beltéri helyszínek lenyűgözőek, ráadásul azt sem mondhatjuk, hogy nem reálisak, hiszen a legtöbb ember szerint a Vatikánban élők múzeumi díszletek között töltik napjaikat. De ahogyan azt Sorrentinónál megszoktuk, a látvány és a dialógusok szerves egységben vannak egymással. Ezért lehetséges, hogy a Vatikánban és környékén sétálgató pápa szinte alig találkozik emberekkel. A párbeszédek kimért lassúságához ugyanis a helyszín levegőssége, tágassága illeszkedik. Azt is érezni lehet, hogy a rendező-forgatókönyvíró minden idegszálával azon van, hogy elmondja nekünk, mit gondol a hit, a hivatal és az egyházszervezet feszültséggel teli viszonyáról. Az első részeket látva úgy tűnik, ez még benne sem körvonalazódott teljesen. Sorrentino sorozata provokál, csak még az nem világos, hogy ki ennek a provokációnak az alanya.

Fotó: ANSA

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2016. november 20-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »