Zászlóégetés, véresre verés, rendőrökre támadás – az USA illegális bevándorlói és dédelgetőik ismét bizonyítottak

Zászlóégetés, véresre verés, rendőrökre támadás – az USA illegális bevándorlói és dédelgetőik ismét bizonyítottak

Ismét dühös tüntetők várták egy kaliforniai választási gyűlésen Donald Trumpot, a republikánusok vezető elnökjelölt-aspiránsát, aki arról szónokolt a rendezvényen, hogy győzni tud akkor is, ha pártja nem áll ki mellette egységesen.

"Nem ez volt életem legkönnyebb belépője… Úgy éreztem magam, mintha a határon kelnék át" – viccelődött Donald Trump beszéde elején.

A New York-i milliárdos huszonöt perces beszédében kevés időt szentelt a június 7-ei kaliforniai előválasztásnak, többnyire a Republikánus Párt belső helyzetéről beszélt, és gúnyolódott még versenyben lévő vetélytársain, akiket veszteseknek nevezett. Kétszer is hangsúlyozta, hogy abban az esetben is képes elnyerni az elnökjelöltséget, ha a párt nem áll mellé egységesen.

Egységre szólította ugyanakkor a pártot, mert szerinte mégiscsak úgy lehet legyőzni Hillary Clintont, a demokraták várható elnökjelöltjét.

"Az lenne az ideális, ha összefognánk" – fogalmazott, de később azt mondta: "Szerintem akkor is győzünk, ha nem fogunk össze. Őszintén szólva, van néhány ember, akinek a támogatását nem is akarom".

"Kedvelem Carlyt, de amikor kiszállt, egyetlen szavazata sem volt" – mondta Fiorináról Trump, utalva arra, hogy az üzletasszony szintén indult az elnökjelöltségért, de nagyon kevés szavazatot kapott.

Az elnökjelöltségért még küzdelemben lévő két vetélytársát, Cruzt és Kasichet dacos gyermekekhez hasonlította.

Ostorozta és a korrupt rendszer részének nevezte Donald Trumpot, Hillary Clintont és John Boehnert, a képviselőház korábbi republikánus elnökét. Boehner csütörtökön az ördög megtestesülésének, a húsvér emberbe bújt Sátánnak nevezte Ted Cruzt. "Boehner megnyilvánulása mindent elmond arról, amit tudni kell Washingtonról" – mondta Ted Cruz, és hozzáfűzte: "Washingtonban nem két párt van, hanem egyetlen kétpárti korrupt zűrzavar".

Costa Mesánál rendőrökre támadva éltették az illegális bevándorlást

A burlingame-i perpatvart megelőzően Costa Mesánál állt a bál. Több száz tüntető zárta el a kaliforniai város felé vezető utat, és összecsapott a rendőrséggel, miközben az állam déli részén fekvő városban Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns tartott nagygyűlést. A rendőrség több tüntetőt letartóztatott.


A szabadság hazájában változatos eszközökkel lehet politizálni

Costa Mesa amfiteátruma – ahol a nagygyűlést tartották – zsúfolásig megtelt, több mint tizennyolcezer ember ment el a rendezvényre. A tüntetők Trumpnak az amerikai-mexikó határon felépítendő, az illegális határátlépés megállítását célzó falra tett javaslata ellen tiltakozva zavarták meg a nagygyűlést. A kivezényelt rendőrökre köveket hajigáltak, felugrottak a rendőrség egyik autójára, annak ablakait betörték. A rendőrök mintegy húsz embert letartóztattak.

Kaliforniában június 7-én tartják az előválasztásokat.

(MTI nyomán)

Trump: "A NATO-tagállamoknak fizetniük kell a védelemért, nincs más választásunk"

Trump megkezdte a deportálásokat – legalábbis a Boston Globe vasárnapi mellékletében

Trump azt mondta, büntetné a magzatgyilkos nőket, majd visszakozott

"Mexikó Trump ellen"

Trump megsemmisítené az iraki olajmezőket, nehogy iráni kézbe kerüljenek

Ekkora bohóc Trump

A zsidók már imádják, de a mormonokat nem tudta megnyerni Trump – felesége meztelen képével riogatták őket

Vastapssal, üdvrivalgással ünnepelték Trumpot a cionista zsidók – kemény fellépést ígért Irán és a palesztinok ellen

Trumpot próbálták kukázni Arizonában – eközben New Yorkban jobb híján rendőröket dobált a milliárdos ellentábora

Négerekből és latinókból álló csőcselék akadályozta meg Trump kampányrendezvényét Chicagóban

Obama szerint Trump tehet fajtársai chicagói rendbontásáról

Trump: Hogyan is lehetnék Izrael-ellenes, amikor a vejem zsidó, és a két unokámat is zsidóként nevelik?

Lejáratónak szánt kampányvideót készítettek Trump befeketítésére – nekünk kifejezetten tetszik


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »