Zaklatás – dagad a francia botrány

Zaklatás – dagad a francia botrány

Egyre több politikust és közéleti embert is megvádoltak az állítólagos áldozataik.

Weinstein-ügy – Catherine Deneuve nem látja értelmét a szexuális zaklatás elleni internetes kampánynak

Catherine Deneuve francia filmsztár együttérzését fejezte ki a szexuális zaklatás áldozataival, ugyanakkor megkérdőjelezte a Weinstein-botrány után a közösségi médiában elkezdődött internetes kampány értelmét. Az Egyesült Államokban közben további sztárok ítélték el a szexuális zaklatással és erőszakkal vádolt filmmogult.

A hatvan éve a pályán lévő népszerű színésznő, Catherine Deneuve a Huffington Post francia kiadásának adott interjúban beszélt arról, hogy a közösségi médiában elindult posztáradatot szörnyűnek tartja. „Érdekes erről így beszélni? Segít ez? Hozzátesz bármit is? Egyáltalán megoldja a problémát?” – fogalmazta meg kétségeit. Deneuve ugyanakkor hangsúlyozta, hogy együtt érez a szexuális erőszak áldozataival, és mint mondta, borzalmas a helyzete azoknak a nőknek, akik erről csak ezen a módon tehettek tanúságot.

Egy másik nyilatkozatában viszont, amelyet a BMF televíziónak adott, nem volt hajlandó pálcát törni Harvey Weinstein felett. Kijelentette, hogy nem hoz erkölcsi ítéletet vele kapcsolatban, és úgy gondolja, a „dolgok kiderülnek”.

A The Guardian pénteki cikke szerint Deneuve azt is leszögezte, hogy sem eddig, sem ez után nem mond el semmit arról, hogy maga áldozata volt-e valaha szexuális zaklatásnak vagy erőszaknak.

Az Egyesült Államokban közben a producer újabb áldozata lépett a nyilvánosság elé: Lupita Nyong’o, a 12 év rabszolgaság Oscar-díjas sztárja a The New York Timesban megjelent véleménycikkében idézte fel, hogyan erőszakoskodott vele Weinstein több alkalommal is, még színészhallgató korában. Amikor később a 12 év rabszolgaság premierjén találkoztak, a producer bocsánatot kért tőle. Ő azonban megfogadta, hogy többé nem dolgozik vele – emlékezett az írásban. Nyong’o hozzáfűzte: a történteket azért osztotta meg most a nyilvánossággal, mert amikor ezeket átélte, még nem tudta, hogy csak egyike volt Weinstein áldozatainak, akik most egymás után fedik fel, amit eddig titkoltak.

„Van ereje a számoknak. Köszönöm a nőknek, akik kitálaltak és nekem is erőt adtak ahhoz, hogy a múltam e szerencsétlen pillanatát felidézzem” – írta a színésznő.

Tom Hanks szerint Weinstein számára már nincs visszaút. Esete végérvényesen vízválasztóvá vált. A történtekről mindenki úgy fog beszélni, hogy Weinstein előtt és utána, a „neve főnévvé és igévé válik”.

Az Oscar-díjas színész ugyanakkor a BBC News-nak kijelentette: nem érzi, hogy felelős lenne azért, mert ő is részese volt annak a hollywoodi gépezetnek, amely megengedte, hogy ilyesmi előfordulhasson. „Ha csak Hollywoodban és a szórakoztatóiparban fordulna elő szexuális zaklatás, egyetértenék, de nem erről van szó, ez beépült a társadalmi szabályokba” – mondta hozzátéve, hogy ahol a férfiak kezében van a hatalom, mindig vannak ilyen szexuális ragadozók, akik a női beosztottjaikat zaklatják és ez így folyik a meleg közösségben is.

Hanks úgy vélte, a szexuális visszaélés problémája széles körben elterjedt. Hangsúlyozta, hogy minden áldozatot meg kell hallgatni és a vezető pozícióban lévőknek a konzekvenciákat levonva be kell tartaniuk az abból következő új szabályokat. Olyan etikai kódexre van szükség minden munkahelyen, amely pontosan kijelöli, hogy milyen viselkedést vár el a cég minden alkalmazottjától.

Hírdetés

Politikusokat és közéleti embereket vádoltak meg szexuális zaklatással és erőszakkal Franciaországban

Miközben a francia rendőrség pénteken a Twitteren kérte a szexuális zaklatások és támadások áldozatait arra, hogy tegyenek minden esetben bejelentést, több politikust és közéleti embert is megvádoltak az állítólagos áldozataik.

Ariane Fornia írónő, Eric Besson volt miniszter lánya a blogján vádolta meg Pierre Joxe ismert baloldali politikust – aki az 1980-as és 90-es években ipari, védelmi és belügyminiszter is volt, majd az alkotmánytanács tagja volt 2010-ig -, hogy 2010 tavaszán szexuálisan bántalmazta a párizsi Bastille Operában. A politikus tagadja a vádakat.

Az írónő a blogján írta le a történetét annak az internetes kampánynak a részeként, amelyben nők százezrei emeltek szót Franciaországban a közösségi oldalakon a szexualitás zaklatás és erőszak témájában Harvey Weinstein amerikai filmproducer botránya óta.

„Egy idős úr ül a jobbomon. Az előadás kezdődik. Tíz perccel később az idős úr a combomra teszi a kezét” – írta az írónő, hozzátéve, hogy többször is eltolta magától a férfi kezét, aki később felemelte a szoknyáját és a lábai közé helyezte a kezét. „Határozottabban lököm el a kezét és csukott szájjal, elfojtottan felsikoltotok. Mindenki engem néz. Abbahagyja. Tíz perccel később újrakezdi. A körmeimet a kezébe vájom. Csendes, groteszk harc a Bastille Opera közepén” – fogalmazott az írónő, aki a L,Express című hetilapnak meg is nevezte a bántalmazót.

A 82 éves visszavonult politikus a francia hírügynökségnek azt mondta, hogy „a jövő héten írásban reagál a vádakra, miután időt szán az ügy tartalmának és következményeinek elemzésére”.

Egy másik politikust, Christophe Arend-t, a kormánypárt, a Köztársaság lendületben (LREM) képviselőjét korábbi parlamenti asszisztense a France Info hírrádióban szexuális zaklatással és erőszakkal vádolta meg, és emiatt feljelentést is tett ellene.

A 29 éves nő azt állítja, hogy a képviselő megfogta a melleit és heteken át szexista megjegyzésekkel zaklatta. Christophe Arend tagadja a vádakat és ügyvédje jelezte: rágalmazás miatt feljelentést tett.

A kormánypárt közleményben jelezte, hogy a képviselőt megilleti az ártatlanság vélelme, ezért egyelőre megtarthatja a képviselői helyét. A párt ugyanakkor belső vizsgálatot rendelt el, amelynek keretében meghallgatják a megvádolt képviselő közvetlen munkatársait.

Gilbert Cuzou, a Párizs környéki Ile-de-France régió tanácsnak egyik képviselője ellen két nő tett feljelentést szexuális bántalmazás miatt, az ügyben a párizsi ügyészség előzetes vizsgálatot indított. A politikus tagadja a vádakat, jelezte, hogy rágalmazás miatt feljelentést tett, de a vizsgálatban együttműködik a hatóságokkal.

Tariq Ramadan svájci állampolgárságú iszlámszakértő és teológus, a Muzulmán Testvériség egyiptomi iszlamista szervezet alapítójának unokája ellen nemi erőszak miatt tett feljelentést az északnyugati-franciaországi Rouen ügyészségén pénteken Henda Ayari, egy szalafistából lett francia feminista aktivista.

Mindketten közismert személyiségek Franciaországban, a francia televíziók rendszeres vendégei.

Henda Ayari, a Libératrice nevű egyesület 40 éves elnöke 2016 novemberében J’ai choisi d’etre libre (Úgy döntöttem szabad leszek) címmel megjelent könyvében írt először arról, hogy egy muzulmán entellektüel egy konferencián egy párizsi hotelszobában bántalmazta és megerőszakolta. A nő pénteken a Facebookon megnevezte támadóját, s azt írta, hogy eddig azért nem merte megtenni, mert az megfenyegette.

Ügyvédje szerint Henda Ayari eddig félt megszólalni, de „amióta néhány napja az emberek elkezdtek beszélni, úgy döntött, hogy ő is elmondja, mit élt át, és levonja annak a jogi következményeit”. Tariq Ramadan egyelőre nem reagált a vádakra.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »