Zajlik az iratkozás az óvodákba

Zajlik az iratkozás az óvodákba

Május negyedikétől, azaz tegnaptól egészen május 20-áig írathatják vissza gyerekeiket a szülők az óvodába – derül ki az oktatásügyi minisztérium honlapján közzétett tájékoztatásból. Azokat a kicsiket, akik még nem jártak óvodába, két szakaszban, május 23-a és június 17-e, illetve június 27-e és július 29-e között lehet beíratni.

aranyalma vn 009_b

A vissza- és beiratkozások órarendjét az óvoda vezetősége állítja össze, és látható helyen kifüggesztik az intézményben. Az órarendet az óvodák internetes oldalaira, illetve a megyei tanfelügyelőségek honlapjára is kiteszik. A szabad helyeket a visszairatkozások lezárulta után rendszerint a csoportok kor szerinti csökkenő sorrendjében osztják el, tehát először a nagycsoportok (5 éves gyerekek), majd a középcsoportok (4 éves gyerekek), végül a kiscsoportok (3 éves gyerekek) helyei következnek. A rendelkezésre álló helyek számától függően a kiscsoportba 2-3 év közötti gyerekeket is be lehet íratni.

Amennyiben egy kisdedóvóban a beiratkozási kérelmek száma meghaladja a szabad helyek számát, előbb a minisztérium által megállapított általános, majd az óvodák által kidolgozott specifikus kritériumok alapján ítélik oda a helyeket. A túl kevés opcióval kitöltött vagy a kívánt oktatási intézmény helyhiánya miatt elutasított iratcsomókat a következő szakaszban, vagy legvégül az augusztus 1-je és 31-e közé időzített kiigazító szakaszban lehet újra benyújtani. Az oktatásügyi minisztérium ugyanakkor közli: az előző évekhez képest premiernek számít, hogy a vissza- és beiratkozások folyamatát informatikai rendszeren keresztül követik figyelemmel.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »