Z. Kárpát: sem a tiltással, sem az adóelkerüléssel nem tudnak azonosulni Uber-ügyben

A Jobbik a közösségi gazdaság – úgynevezett sharing economy – működési kereteinek kialakítására kéri a kormányt.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ennek érdekében határozati javaslatot nyújtottak be a parlamentnek és elsősorban a személyszállítási szolgáltatások (Uber) és az albérletek (Airbnb) területén sürgetik a szabályozást.

A jobbikos politikus közölte: sem a tiltással, sem az adóelkerülési mechanizmusok engedélyezésével nem tudnak azonosulni, ezért például az Uber esetében – a lakáskiadásokhoz hasonló – átalány típusú adózást képzelnek el.

A politikust kérdezték Novák Előd alelnöknek egy belső fórumon közzétett, az újrázáshoz szükséges programadó szándéknyilatkozatáról is.

Ebben egyebek mellett egy százmilliós székházmutyiról, Simicska Lajos nagyvállalkozó elszámoltatásáról és a kritikusok eltávolításáról értekezik.

Z. Kárpát Dániel kijelentette: székházmutyi nincs a Jobbikban, Simicska Lajossal pedig nem tud megállapodásról. Hozzátette: a kritikai hang megvan “házon belül”, jobbító javaslatok mindig lesznek. Mint fogalmazott, “egy felfokozott érzelmi állapotban születnek olyan kijelentések, amelyek nem biztos, hogy találkoznak a valósággal”.

Azt is hangsúlyozta, alelnöktársairól nem mondana rosszat vagy félreérthetőt, a Jobbik vasárnapi tisztújító kongresszusa választ fog adni minden kérdésre.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »