WSJ: Trump változtasson, vagy lépjen vissza

WSJ: Trump változtasson, vagy lépjen vissza

A The Wall Street Journal című amerikai lap szerkesztőségi állásfoglalása szerint Donald Trump republikánus párti elnökjelöltnek változtatnia kell, vagy visszalépnie és átadnia az elnökjelöltséget Mike Pence alelnökjelöltnek.

A republikánusokhoz közelálló, tekintélyes napilap szerkesztőségi cikke helyi idő szerint vasárnap késő este jelent meg a lap internetes oldalán, és azonnal óriási figyelmet keltett a politikai szereplők és a közélet iránt érdeklődők körében.

A lap így fogalmaz: “azoknak, akik eladták a republikánus választóknak Mr. Trumpot mint aki legyőzheti Hillary Clintont, most szembe kell nézniük az igazsággal”, majd hangsúlyozza, hogy ha a Republikánus Pártnak nem sikerül a munka ünnepéig – ez szeptember elején van az Egyesült Államokban – rávenniük Donald Trumpot a változtatásra, akkor nem lesz más választásuk, mint hogy lemondjanak róla mint reménytelen jelöltről, és a szenátusi, valamint a képviselői helyek megmentésére összpontosítsanak. A The Wall Street Journal leszögezi: “Ami Mr. Trumpot illeti, be kell fejeznie, hogy mindenki mást hibáztat, és el kell döntenie, hogy akar-e elnökjelöltként viselkedni, vagy adja át a jelöltséget Mike Pence-nek”, a republikánusok alelnökjelöltjének.

A szerkesztőség annak hatására jelentette meg közös állásfoglalását, hogy Trump vasárnap több Twitter-üzenetben is másokat okolt – elsősorban a sajtót – azért, hogy népszerűsége zuhan a felmérésekben. A The Wall Street Journal abban igazat ad neki, hogy a média nagy része a vereségét akarja, de hozzáteszi, hogy ez így volt a két Bush és Ronald Reagan elnök esetében is. És igaz ez valamennyi republikánus elnökjelöltre – állapítja meg a lap. A különbség az – szögezi le -, hogy Trump megkönnyítette mind a média, mind politikai ellenfelei dolgát.

A lap megjegyzi, hogy a legutóbbi információk, amelyek a Trump kampánytörzséhez közeli forrásokból származnak, ezt támasztják alá. “Hiába akarják Trump tanácsadói és családtagjai is, hogy az elnökjelölt következetesen a politika megváltoztatásának szándékát hangsúlyozza, és a gazdasági növekedésre, a jövedelmek emelésére, a terrorizmus elleni küzdelemre koncentráljon, ha ő szívesebben nézi a tévés showműsorokat, mint olvassa az írásbeli összefoglalókat.” Trump azt hiszi, hogy a nagygyűléseken megjelenő tömegek helyettesítik a kampány szervezettségét és a szavazók meggyőzésének digitális stratégiáját, s azt gondolja, hogy a közösségi média ér annyit, mint egy százmillió dolláros reklámkampány az ingadozó államok megnyerésére – mutat rá a lap. A szerkesztőség hangot ad azon meggyőződésének, hogy Donald Trump úton van egy megnyerhető verseny elvesztése felé. Emlékeztet arra is, hogy Trump valamennyi kulcsfontosságú szövetségi államban vesztésre áll, egyes államokban, mint például New Hampshire-ben kétszámjegyű a lemaradása Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt mögött. A középnyugati ipari államok – Pennsylvania, Wisconsin – amelyekről azt állította, hogy mozgásba lendíti őket, élesen Clinton felé fordultak.

A lap szerint a nagy tragédia az, hogy mindez egy olyan évben történik, amelyben a republikánusoknak állna a zászló. Ezzel összefüggésben utal Alan Abramowitz politológusra, aki kidolgozott egy viszonylag pontos előrejelző modellt, s bár egyetlen modell sem lehet tökéletes, az övé 1988 óta nagy pontossággal előre jelezte, hogy ki nyeri meg az elnökválasztást. Most azt jelzi, hogy Trump nagyon kicsiny, 51,4 százalékos többséggel megnyeri a választást. “Egy fősodorbeli republikánus jelölt az idén 66 százalékkal győzne” – állítja a The Wall Street Journal. Megjegyzi: Hillary Clinton az amerikai történelem második legnépszerűtlenebb elnökjelöltje – Donald Trump után. A New York-i üzletember azonban ahelyett, hogy erősítené választói bizalmát, és megpróbálná javítani a saját imázsát, az elmúlt három hétben további muníciót szolgáltatott bírálóinak – szögezi le a lap.

A voksolásig hátralévő több mint nyolcvan napban Trumpnak már nincs sok ideje – figyelmeztet a The Wall Street Journal, amely ilyen kemény állásfoglalást a republikánus elnökjelöltről még nem tett közzé. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »