Winnetou visszatérhet a Karl May Könyvkiadóhoz

Winnetou nemes lelkű és jóságos indián törzsfőnök, Karl May német szerző regénysorozatának főhőse.
A nevéből alkotott védjegy 2003 és 2013 között a Karl May Könyvkiadó kizárólagos monopóliuma volt. A nyomda a többi között filmek, ékszerek, parfümök, kozmetikai és nyomdaipari termékek, bőrből készült árucikkek, háztartási és ruházati cikkek, játékok, élelmiszerek, rendezvények, sőt üdülőtáborok, személyszállítás, szállásadás és étkeztetés vonatkozásában is kizárólagos jogosultja volt a védjegynek.
A monopólium eltörlése – és egyúttal a fizetendő jogdíjak kikerülése – érdekében a német Constantin Film Produktion Kft. 2010-ben kérte a védjegyhivatalt, hogy vegye ki a szót az oltalom alatt álló kifejezések sorából, amit az meg is tett.
A Constantin Film egészen máig örülhetett ennek, hiszen leányvállalata, a Rat-Pack-Filmproduktion úgy döntött, a hatvanas évek Winnetou-sikerfilmjei után új filmeket készít. A Rat-Pack tavaly nyáron az albán származású Nik Xhelilaj főszereplésével meg is kezdte a forgatásokat az RTL kereskedelmi tévécsatorna számára.
A nemcsak irodalmi, hanem kereskedelmi szempontból is érdekes figura körülötti évtizedes vitában azonban úgy tűnik, hogy mégis a Karl May Könyvkiadó nevet majd igazán és utoljára.
Ugyanis a luxembourgi uniós bírák szerint az OHIM megsértette a közösségi védjegyek rendszerét szabályozó önállóság és függetlenség elvét. A törvényszék bírálta, hogy a védjegyhivatal ahelyett, hogy önállóan értékelte volna, hogy a Winnetou megjelölés a szóban forgó áruknál és szolgáltatásoknál leíró jellegű-e, a német bíróságok határozatait alapul véve hozta meg döntését. Ennek értelmében a kifejezést leíró jellegűnek nyilvánította, ami azt jelentette, hogy az nem állhat védjegyoltalom alatt. A bíróság emellett azt is kifogásolta, hogy az OHIM felszínesen indokolta meg határozatát.
A törvényszék ítélete miatt a védjegyhivatalnak új határozatot kell hoznia a Constantin Film által benyújtott törlési kérelem tárgyában.
(MTI)


Forrás:szebbjovo.hu
Tovább a cikkre »