Vörös koalíciós trükk készül Berlinben

Vörös koalíciós trükk készül Berlinben

Nem akármilyen ötletet dobott be a nyári szabadságolás előtt a német törvényhozás egyik legdörzsöltebbnek tartott politikusa. Gregor Gysi, a szocialista Baloldal ideológusa a szocdem–baloldal–zöld párterők összevonásában látja az egyetlen lehetőséget arra, hogy megbukjon a Merkel-kormány.

A mind az egykori NDK-ban, mind az egyesített Németországban sikeres ügyvédi és politikai pályát befutó, 68 éves Gregor Gysi szerint ez a szövetség történelmi lehetőséggel kecsegtet. Mint fogalmazott: „Ha most nem használjuk ki az esélyt, akkor a szociáldemokraták, a szocialisták és a zöldek együttműködésének lehetősége évekre kimúlik.” Gysi azonnal vázolta is a követendő taktikát: a három párt képviselőiből hamarosan megalakítandó munkacsoport feladata lenne a pillanatnyilag még ellentétes vélemények és célok megvitatása, azaz mi az elérhető, és mi nem. Az ősszel Berlinben és Mecklenburg-Elő-Pomerániában sorra kerülő két tartományi választás eredménye előre jelezné, milyen esélyei lennének egy ilyen szövetségnek a 2017-es német parlamenti voksoláson.

A Bundestag szocialista frakcióját tíz éven át vezető, majd pozíciójáról tavaly lemondó Gysi előbb saját pártját igyekezett felrázni, amikor a szemére vetette, hogy erőtlenül, ízek nélkül politizál, és szövetségi viszonylatban azt a benyomást kelti, valójában nem is akar kormányzati felelősséget vállalni. Egyúttal kitért arra a jelenségre, amely a leghatásosabb vonzerőt gyakorolja a remélt szövetségesekre: az országban drámai fordulatot vett a jobboldali eltolódás. Az Alternetíva Németországnak (AfD) térnyerése arra késztette az SPD főtitkárát, Katarina Barleyt, hogy ne zárja ki a Gysi által vázolt hárompárti megoldást. A szociáldemokraták parlamenti frakcióvezetője, Thomas Oppermann viszont rámutatott a legkritikusabb ellentétre, amikor arról beszélt, „aki kategorikusan elutasítja a német hadsereg bevetését külföldön, az nem koalícióképes. A Baloldalnak meg kell változtatnia eddigi irányvonalát a kül- és biztonságpolitikában”.

Ugyanezt kifogásolják a Zöldek is, áthidalhatatlan akadálynak tartva a parlamenti frakció élén Gregor Gysi örökébe lépett Sahra Wagenknecht véleményét, amelyben háborús uszítással vádolja a NATO-t, és az észak-atlanti szövetség helyett egy Oroszország bevonásával létrehozandó kollektív biztonsági rendszert követel. A Zöldek közben azt is elvárják a szocialistáktól, hogy tanuljanak meg kompromisszumokat kötni. Ez esetben vállalnák a velük való szövetség kockázatát.

A Baloldal egyetlen tartományi miniszterelnöke, a thüringiai vörös–vörös–zöld kabinet élén álló Bodo Ramelow azt tanácsolja a pártjának, hogy a NATO-kérdés miatt ne zárja ki mereven a koalíció lehetőségét. Gysi amúgy biztató nyitánynak tartaná, ha az általa oly céltudatosan szorgalmazott hármas szövetség közös kancellárjelölttel vágna neki a 2017-es kampánynak. Személyes érdekeiről szólva pedig jelezte, ha ez a koalíció nyerne, nem ragaszkodna semmilyen kormányzati poszthoz.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 25.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »