Vona szerint a fidesz figyelemelterelő népszavazása elkésett – azonnali alkotmánymódosítás kell

Vona szerint a fidesz figyelemelterelő népszavazása elkésett – azonnali alkotmánymódosítás kell

Vona Gábor a kvótaellenes népszavazással kapcsolatos fejleményeket értékelte keddi parlamenti sajtótájékoztatóján, amit Apáti István jobbikos országgyűlési képviselővel közösen tartott. Vona lemondásra szólította fel Rubovszky Györgyöt.

A Jobbik elnöke úgy véli, hogy a Fidesz számára a kvótaellenes népszavazás „nem cél, hanem eszköz”. Vona meglátása az, hogy a kormány érdeke nem a kvótakockázat elhárítása, hanem az állandó veszélyérzet, a magyar társadalom félelemérzetének a fenntartása, a figyelemelterelés az egyéb súlyos nehézségekről, többek között a mindent elárasztó korrupcióról, illetve az oktatási, az egészségügyi és a szociális krízisről.

Vona emlékeztetett arra is, hogy számára a tegnapi, a miniszterelnökkel lefolytatott parlamenti vitájából nem derült ki, hogy

a Fidesz miért nem támogatja a Jobbik alkotmánymódosítási javaslatát?

A pártelnök felidézte, hogy tavaly a Jobbik maga kezdeményezte azt a népszavazást, aminek a Fidesz nyolc hónappal később az élere állt. A Jobbik szerint azonban a kormánypárt folyamatos fáziskésésben van, a népszavazás ötletnek ugyan még mindig jó, de a megvalósítás elkésett, az EU egyre elképesztőbb nyomása miatt Magyarország lépéskényszerben van. A Jobbik ezért akar azonnali alkotmánymódosítást, ami gyorsabb, eredményesebb és költséghatékonyabb, mint a leendő népszavazás ami ráadásul magában hordozza az eredménytelenség vagy az érvénytelenség hatalmas kockázatát, tehát akár ellenkező hatást is kiválthat.

Vona Gábor szavai szerint, hogy Orbán Viktornak ugyan kapóra jön, az adófizetőknek azonban mintegy 5 milliárd forintba kerül az, hogy a magyar közélet hónapokon keresztül a Fidesz kampányának esik áldozatul.

RUBOVSZKY MONDJON LE!

Vona lemondásra szólította fel Rubovszky Györgyöt, az Országgyűlési Igazsági Bizottságának az elnökét, akit a HírTV buktatott le. A kormánypárti politikus ugyanis azt mondta, hogy akár a házszabályellenesen is, de a Jobbik alkotmánymódosítási beadványát el kell lehetetleníteni. Rubovszky hozzátette: ha a Jobbik javaslata átmenne, akkor felesleges lenne a Fidesz népszavazása. Vona azt is tudni akarta, hogy ki adott utasítást a KDNP-s politikusnak? Hiszen a kereszténydemokratáknak eddig önállóan egyetlen jelentős, saját kezdeményest sem sikerült keresztülvinniük.

 

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »