VONA: NOVÁK ELŐD SZÁNDÉKNYILATKOZATA IS KORÁBBI DÖNTÉSEM IGAZOLJA

Radikalizmusnak a Jobbikban KONYEC!!!

Vona Gábor súlyos felelőtlenségnek tartja Novák Előd alelnökjelölti szándéknyilatkozatát, mivel véleménye szerint tele van csúsztatásokkal, félhazugságokkal. Hibának tartja, ha valaki sértettségét, érzelmeit nem tudja a közösség érdekében kordában tartani.

Hsz:Béres Ferenc

Novák nagyon is jól tette , hogy mindezt leírta! A tagoknak joguk van ahhoz, hogy megismerjék mi is zajlik a Jobbikon belül. Nem hinném, hogy Novák sértettségből tette ezt, hiszen be kell látni, hogy itt nem csak az alelnöki posztról van szó, hanem már sokkal többről, a Jobbik jövőjéről.. Én megértem, hogy Vona kormányra akar kerülni, de ahhoz nem kéne a filozófiai alapoktól elrugaszkodni és az elveit feladni. Ezzel semmi mást nem ér el , csak szétveri a Jobbikot, érdemes lenne mérlegre tennie, hogy mit nyert és veszített az utóbbi időben. 
Emberek mentek el a Jobbiktól, újakat pedig nem tudott szerezni, mert nincs az embereknek szüksége egy Fidesz 2-re. Továbbra is radikális változásokra van szükség, amihez pedig elengedhetetlen Novák Előd személye.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:Jobbik Tagged: holokauszt, radikalizmus konyec, zsidó hegemónia


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »