Vona Gábor a melegházasság- és bevándorláspárti görög kommunistákra szavazna

Vona Gábor a melegházasság- és bevándorláspárti görög kommunistákra szavazna

img_0356.JPGVona Gábor a BBC-nek kijelentette, hogy Görögországban simán szavazna a bevándorlás- és melegházasságpárti görög Szirizára szavazna. Turbószinten a néppártosodás, avagy ennél már nem nagyon van lejjebb.

Vona Gábor a BBC-nek adott interjút. Az interjúban egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy

„Ha Görögországban élnék, valószínűleg a Szirizára szavaznék”.

A Szirizáról azt kell tudni, hogy 2015-ben került kormányra Görögországban. A választásokat radikális baloldali, néhol erősen kommunista ígéreteikkel nyerték meg. Plusz azzal, hogy Görögország nem fogja visszafizetni az IMF-EU kölcsönöket. Később persze ők is behódoltak az IMF-nek és Brüsszelnek, és következtek a megszorítások, amelyeket a görög nép azóta is nyög.

Hírdetés

Ennél is érdekesebb azonban, hogy a görög Sziriza ezeken túl milyen elveket is képvisel. Programjukban ugyanis bevándorláspártiak, amit legalábbis elviekben a Jobbik harcosan ellenez, bár a parlamentben ugye nem volt hajlandó megszavazni az alaptörvény-módosítást. A Sziriza továbbá melegházasságpárti. Ez ugye az elmúlt napok eseményeit egészen nevetséges kontextusba helyezi.

Nézzük meg akkor, hogy a Sziriza választási győzelmekor milyen magyar politikusok is tapsikoltak két kézzel az új balos párt hatalomra kerülésének.

Gőgős Zoltán, az MSZP elnökhelyettesen például a következőket mondta akkoriban a Heteknek: „szimpatikus Ciprasz politikájában, ahogy a kisemberek érdekeit igyekszik foggal-körömmel védeni, de a görög kormány politikája tőle, és persze az MSZP-től jóval balra áll.” Az MSZP-től balra áll, de a Jobbiknak tetszik. Ez a nem semmi. Annak a Jobbiknak, amelyik újabb modern konzervatív pártként aposztrofálja magát.

Hasonlóan lelkes volt a bajnaista Karácsony Gergely is, aki elsőként gratulált a Szirizának és még a Szigetvári Viktorral is képes volt összeveszni ezen. De nagyon lelkes volt a mindig józan Szanyi Tibor is. A legboldogabb azonban a marxista Tamás Gáspár Miklós volt.

Ezekkel az emberekkel sikerült most egy platformra kerülnie Vona Gáborral. Nem meglepő ez persze, hisz láttunk már ilyet a magyar történelem során: amikor a kisnyilasok átöltöztek vörösbe.

<!– –>


Forrás:spiler.blog.hu
Tovább a cikkre »