Vona: A korrupció egyfajta negatív hungaricum

A korrupciót ostorozta a Jobbik elnöke miskolci sajtótájékoztatóján pénteken, amelyet az általa január 30-án meghirdetett „valódi nemzeti konzultáció” jegyében tartott, és amely az egészségügyre, az oktatásra és a korrupcióra fókuszál.

Vona Gábor azt mondta: „elképesztő, amit a kormány korrupció kapcsán megenged magának, nem csupán arról van szó, hogy a kormány sok esetben legalizálja a korrupciót, és ami korábban korrupciónak számított, az ma már törvényes, hanem arról is, hogy mindenféle gátlás nélkül folytatja ezt a tevékenységét”.

Ez egyfajta negatív hungaricum – szögezte le az ellenzéki politikus, hozzátéve: „úgy tűnik, hogy a miniszterelnök közvetlen környezete a magyarországi korrupció melegágya”.

Vona Gábor úgy fogalmazott: a Fidesz, a kormány, és benne a miniszterelnök is a korrupció martalékává vált.

Nemcsak Budapesten, vidéken is fel kell számolni

A korrupció felszámolását tekintve a Jobbik eltökélt, és bízik abban, hogy Magyarországon előbb-utóbb lesz elszámoltatás, „hiszek abban, ha a Jobbik kormányra kerül 2018-ban, akkor valóban lesz elszámoltatás” – szögezte le.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy március 15-én antikorrupciós tavaszi hadjáratot hirdettek meg, ennek keretében már felállítottak egy csoportot, amelybe nemcsak a párt tagjait, szakpolitikusait, hanem külsős szakembereket is bevontak.

Nemcsak Budapest, hanem a vidék korrupciós ügyeire is „rá fogunk szállni (…), szeretnénk ennek a világnak véget vetni” – tette hozzá.

Azt is mondta, hogy kormányra kerülésük esetén a Jobbik a pártpolitikától és az ügyészségtől is függetlenül működő, akár az ügyészséget is felelősségre vonni képes korrupcióellenes szervezetet hozna létre. Romániában már van egy hasonló szervezet, amely „nagyon jól végzi a munkáját” – tette hozzá.

Vona Gábor szólt arról is, hogy a „valódi nemzeti konzultáció” meghirdetése óta eltelt két hónap azt igazolta, hogy a kezdeményezés jó és sikeres.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »