Volt ukrán külügyér: Magyarország fejezze be Ukrajna zsarolását!

Már a függetlenné válás idején ott bábáskodott az ukrán-magyar kapcsolatok kialakításánál. Az első Majdan után külügyminiszterként Viktor Juscsenko elnök Nyugat-barát külpolitikájának legfőbb támasza volt. Nem Magyarország ellensége, Budapest politikája miatti tiltakozásul a napokban mégis kilépett a rada ukrán-magyar baráti csoportjából. A miértre kerestük a választ, ehelyett inkább a mai kijevi politikai elit lelkületét ismerhettük meg. Borisz Taraszjuk szavai hűen mutatják, mennyire eltorzította e gondolkodást a Krím elvesztése. Az ukrán politikus fenyeget és vádol, s egy olyan, a valósággal párhuzamos világba kalauzol el bennünket, amelynek láttán nem lehetnek kétségeink afelől, hogy Budapest és Kijev végletesen megromlott viszonyában egyhamar aligha áll be fordulat – áll a Magyar Nemzet bevezetőjében. Stier Gábor interjúja a józan eszét vesztett ukránnal.

– Képviselő úr, a minap jelentette be, hogy Magyarország politikája miatt kilép az ukrán-magyar parlamenti baráti csoportból. Nem gondolja, hogy volt külügyminiszterként ez a lépése a helyzet további élezéséhez vezet? Nem inkább a párbeszédet kellene szorgalmaznia az Ukrajna európai integrációját egyébként kezdettől támogató magyar kormánnyal?

– Higgye el, nem volt könnyű számomra ez a kilépés. Már 1990 szeptemberétől részt vettem az ukrán-magyar kapcsolatok kialakításában. Az 1991 májusában-júniusában aláírt első kétoldalú szerződések, mint a jószomszédság és az együttműködés alapjairól, valamint a nemzeti kisebbségek jogainak biztosításáról szóló nyilatkozatok kidolgozásában személyesen közreműködtem. Miniszterként elsőként Budapestre látogattam, a kapcsolatokat Magyarországgal mindig fontosnak tartottam és tartom. Igen, én mindig a párbeszéd híve voltam. De ugyanakkor a tárgyalásokhoz mindkét fél akarata szükséges. Amikor Magyarország nem hajlandó meghallani Ukrajna érveit, a zsarolás, fenyegetés és a fogalmak helyettesítésének módszerét használja, visszaél a NATO- és EU-tagságával, a tárgyalások, mint a kölcsönös megértés elérésének eszközei, elvesztik hatékonyságukat. Milyen „konzultációkról” beszélünk, amikor a magyar külügyminiszter Kárpátaljára látogat és visszautasítja a találkozót ukrán kollégájával?! Lépésemmel szeretném felhívni a figyelmet erre a problémára. Számítok arra, hogy ez rákényszeríti partnereinket, hogy ne tegyenek a továbbiakban olyan lépéseket, amelyek romboló hatással vannak a kétoldalú kapcsolatokra.

– Minden attól függ, kiket is tekintünk „nacionalistáknak”. Csak nem azokat, akik felelősséget viselnek a magyar nyelv védelméért Magyarországon, az ukránért Ukrajnában? Ha az ukrán parlamentet a radikális politikai erők igényének kielégítése vezérelné, az új oktatási törvény teljesen más tartalommal bírna. Oroszországnak az oroszajkú állampolgárok védelmével takarózó Ukrajna elleni agressziója meggyőzte a társadalmat arról, hogy az államnyelv ismerete nemzetbiztonsági kérdés. Olyan tényező, amely körül össze kell fognia a társadalomnak. A képviselők olyan kompromisszumos törvényt fogadtak el, amely teljes mértékben garantálja a kisebbségek jogát az anyanyelvi oktatásra. Megfelel mind a nemzeti, mind pedig a nemzetközi jogszabályoknak, kétoldalú szerződéseknek, és ezzel egyidejűleg lehetőséget teremt az államnyelv tanulására. Az ukrán „nacionalizmusról” szóló retorikát előszeretettel alkalmazza Oroszország, és érti ezalatt mindazt, ami összefüggésben van Ukrajna nemzeti érdekeinek védelmével. Egy agresszor ilyetén hozzáállása, motivációi érthetőek, ám felfoghatatlan, amikor az „erőszakos ukránosításról”, az államnyelv tanulásának és ismeretének célszerűtlenségéről szóló, a Kremléhez hasonló retorika az egyik szomszédunk felől érkezik. Elfogadhatatlanok számunkra az olyan cselekedetek, mint Putyin debreceni kitüntetése. Az orosz elnök kezéhez ugyanis több ezer ukrán vére tapad. Mint ahogy a „Kárpátalja Magyarországé, Krím Oroszországé” jelszóval a budapesti ukrán nagykövetség előtt megtartott ukránellenes tüntetés is. Úgy gondolom, az ilyen cselekedeteket el kell ítélni. A hatalomnak pedig meg kell akadályoznia, hogy egyesek az orosz minta alapján játszanak a nemzeti érzelmekkel, és szítsák a radikális hangulatot.

– Egykori külügyminiszterként nem gondolja, hogy az oktatási törvény 7. cikkelye szembe megy a kisebbségi nyelvek chartájával, a manapság Kijevben oly sokat emlegetett európai értékekkel? Miért baj az, hogy Magyarország megvédve a kárpátaljai magyar kisebbség érdekeit, ezt számon kéri a jelenlegi ukrán kormányon?

– Mint parlamenti képviselő részt vettem ennek a törvénynek az elfogadásában. Ismerem az érveket, többek között a jogi érveket, amelyek elhangzottak a törvény kidolgozásánál. Biztosíthatom, hogy a 7. cikkely nem ellentétes az ukrán jogrenddel, sem a nemzetközi kötelezettségeinkkel. Nem alaptalanul bízom abban, hogy a Velencei Bizottság megerősíti ezt az álláspontunkat. Számunkra nem probléma, ha Magyarország gondoskodik az ukrajnai magyarok identitásának megőrzéséről. Ebben a kérdésben egy oldalon állunk. Viszont az európai értékrend nem csak az ő identitásuk megőrzéséhez való joguk iránti tiszteletet jelenti, hanem a belső fejlődés biztosításának szükségességét, a társadalomba integrálódásuk feltételeinek a megteremtését, s a diszkriminációhoz vezethető izoláció bármely formája elleni fellépést is. Mindezeket a követelményeket figyelembe kell venni, és nem csak kiragadni egyet közülük. Jól ismerem az ukrán-magyar alapszerződés és a kisebbségvédelmi nyilatkozat szövegét. Nemcsak a 10. cikkelyről kell beszélnünk, amelyben az anyanyelven tanulás lehetőségéről van szó. Ez a továbbiakban is garantált. A 9. cikkelyt is figyelembe kell venni, amely az államnyelv kötelező tanulásáról szól. A Velencei Bizottság már decemberben meghozza állásfoglalását az ukrán oktatási törvényről. Nem látom az objektív okait annak, hogy felforrósítsuk a levegőt a kétoldalú kapcsolatokban vagy blokkolni kéne Ukrajna kezdeményezéseit a nemzetközi színtéren. A zsarolás nem európai érték.

– Az oktatás nyelvének kérdése nem először merül fel, s az Ön jelenlegi pártja kormányon éppen az Ukrajna által aláírt nemzetközi szerződések, a várható európai fenntartások miatt visszakozott. Miben változott mára a helyzet?

– Valóban, a vita az ukrán államnyelvről és annak helyéről az elmúlt 26 évben folyamatosan napirenden van. Sajnálatos módon csak az orosz agresszió után kezdte Ukrajna felismerni a nyelv védelmének a szükségességét. Azok a lépések, amelyeket ma teszünk, egyetlen kisebbség vagy nyelv ellen sem irányulnak. Ezek az államnyelv fejlődése és elterjedése érdekében történnek.

– Kijev magabiztosságát növeli, hogy a Nyugat mindenben támogatja Ukrajnát, mert fontosabb a nyomásgyakorlás Oroszországra. Nem gondolja, hogy Ukrajna csak eszköz ebben a szembenállásban?

– Lehetséges, hogy valakinek ez így tűnik. Valójában azonban a nemzetközi jog és a globális világrend aláaknázása folyik! Talán nem egyértelmű, hogy agresszív cselekedetével Oroszország kihívta maga ellen a nemzetközi közösséget?! Tette ezt azután, hogy az 1994-es Budapesti Memorandumban a nukleáris fegyverekről való lemondásért cserébe garantálta Ukrajna területi egységét és szuverenitását. Mindezt felrúgva aljasan agressziót indított országunk ellen, és elcsatolta területünk egy részét, és háborút folytat az ideiglenesen megszállás alatt tartott Donbaszban. Megértettük, hogy az ország védelmében magunkon kívül senkire sem számíthatunk. A világ demokratikus országai támogatják Ukrajnát, és értik, hogy bármilyen paradox módon is hangzik, de éppen itt dől el most az euroatlanti közösség jövője. Nevezzük nevén a dolgokat. Ma Ukrajna állampolgárai életük árán tartóztatják fel az orosz birodalmi ambíciókat. És beszéljünk nyíltan, ezek az ambíciók nem csak Ukrajnára vonatkoznak. Ne tápláljunk illúziókat azzal kapcsolatban, hogy 1956 nem ismétlődik meg csak azért, mert Oroszország hitelt nyújtott Magyarországnak, vagy mert a debreceni egyetem díszpolgárává tette Putyint. Látni kell, hogy mára Európa, Amerika, az egész nyugati világ a masszív dezinformáció formájában folyó orosz hibrid háború hadszíntere. Oszd meg és uralkodj! Ez az, amire Moszkva törekszik. Ami a nyugati támogatást illeti, igen, valóban van ilyen támogatás, és ennek nagyon fontos a szerepe. De a területi egységünk és a béke helyreállításának feltétel nélküli támogatása nem jelenti azt, hogy ne várnák el Brüsszelben a reformokat és az európai szabványok bevezetését.

– Ukrajna viszonya ma nemcsak Magyarországgal, hanem Romániával, és legfőbb európai „ügyvédjével”, Lengyelországgal is megromlott. Nem gondolja, hogy ez nem véletlen?

– Ukrajna arra törekszik, hogy ukránbarát és barátságos külpolitikát folytasson. Az oktatási törvénnyel kapcsolatosan semmilyen problémánk nincs Varsóval. Ott a történelmi múlt egyes kérdéseinek saját értelmezését igyekeznek ránk erőltetni. Amennyire én tudom, a román fél is konstruktívan áll a kérdéshez, és bízom abban, hogy hamarosan tanúi lehetünk azon döntés meghozatalának, amely megnyugtató mindkét fél számára ebben a kérdésben is. Felszólítom Magyarországot is, hogy hagyjon fel az érzelmi alapú kijelentésekkel és térjen vissza a normális kapcsolatok medrébe Ukrajnával.

– A jelenlegi helyzetben valahol érthető, de el nem fogadható a nemzeti érzelmek ilyen heves lángolása. Ám ahogy a minap Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter is figyelmeztetett, „az ukrajnai orosz beavatkozás nem lehet kifogás a problémák megoldásának elodázására, a reformok késleltetésére”. Meddig takarhatja el az egyre nagyobb problémákat a nacionalizmus? Ellenzékiként nem inkább előre kéne már nézni?

– Amennyire én tudom a lengyel miniszter „orosz agresszióról” beszélt, és nem beavatkozásról. Lengyelországnak és Magyarországnak is azt javasolnám, hogy nézzenek előre, és ne hátra! Előre kell tekintenünk az ukrán-magyar kapcsolatokban is, és nem engedve a nemzeti vagy néha a nacionalista érzelmek játékának, befejezni a zsarolást az oktatási törvénnyel kapcsolatban. Ugyanúgy előre kell tekintenünk és felhagyni a saját nézőpont ráerőltetésével az ukrán-lengyel kapcsolatokban. A kisebbségeknek összekötő szerepet kell betölteniük, és az identitás megőrzése nem ok az izolációra. A múltnak tanítania kell, s az emlékezet nem alap a jövő lerombolásához. Ha ezt partnereink megértik, nem érzik majd szükségét annak, hogy Ukrajna bármely, az államiság megőrzésére és megerősítésére irányuló lépésében a nacionalizmus megjelenését keressék. Itt szeretném megjegyezni, annak ellenére, hogy a radikális nacionalista erők népszerűsége Európában nagyon elterjedt, az ilyen erők szerepe Ukrajnában egyáltalán nem jelentős. Emlékeztetném arra, hogy a 2014-es parlamenti választásokon közülük egyetlen ilyen párt sem lépte át a parlamenti küszöböt. Az ukrán reformok értékelését pedig javasolnám Brüsszelben keresni, és nem azon országok politikusainak a megnyilvánulásaiban, amelyeknek problémái vannak Brüsszellel. Ugyanakkor a reformok végrehajtásában meglévő, nemcsak Ukrajnára jellemző problémák nem használhatók fel az oroszbarát álláspont igazolására.

– Egyre inkább valami hasonló helyzet kezd kialakulni Magyarországgal és az Ukrajnában élő magyarokkal szemben, mint Oroszország és az oroszok vonatkozásában. A Karpatszka Szics már a magyar konzulátus előtt tüntet és fenyeget. Nem tart attól, hogy ez a mostani politika elmérgesíti a helyzetet, s vér folyik Kárpátalján is? Miért nem hallgatnak Kijevben Hennagyij Moszkal kormányzóra, aki már többször is óva intett az itt élő népek egymás ellen fordításától?

– Ma a kárpátaljai régióban nincs alapja a helyzet kiéleződésének, ugyanúgy ahogy nem volt alapja ennek a Krímben és a Donbaszban sem. Az ukrán-orosz konfliktusnak a felforgató tevékenység ágyazott meg, ahogyan a későbbiekben az Ukrajna elleni orosz agressziónak is. Megjegyezném, hogy az orosz kormány elismerte, hogy hozott határozatot az Ukrajna elleni katonai intervencióról. Bármennyire is cinikusan hangzik, de „Oroszország honfitársainak védelme” éppen Ukrajna oroszajkú régióira hozta a legnagyobb szenvedést, s szedte a legtöbb áldozatot. Nem lehet nem észre venni, hogy a nagy nyilvánosság előtt zajló kijelentések tónusa, a retorika kísérteties hasonlóságot mutat Budapest és Moszkva viselkedése között. Hogy ez megváltozzon, ahhoz az kell, hogy áttérjünk a párbeszédre, amelyet Ön az interjúja elején említ. Éppen a határokon túlról érkező felbujtás árt a legtöbbet a békének és a nemzeti egyetértésnek Kárpátalján.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »