Völner Pál: Brüsszel valódi embervásárt akar

Völner Pál: Brüsszel valódi embervásárt akar

Az Európai Egyesült Államok kikiáltásához vezető út egyik fontos állomása lenne a kötelező betelepítési kvóta, nagyobb számú idegen csoportok szisztematikus beköltöztetésével ugyanis gyorsan szét lehetne zilálni Európa ma még egységes nemzeteit – mondta a Magyar Időknek Völner Pál, aki szerint a kvótarendszer a gyakorlatban egyfajta embervásárként működne.

A lap keddi számában megjelent interjúban az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hozzátette: „a magyar kvótaper azonban megakasztotta a folyamatot, a mostani nemzeti konzultáció pedig újabb nehézséget okozhat a Soros-terv végrehajtóinak”.

Völner Pál szerint „a Soros-terv, a kötelező betelepítés alkalmas eszköz a ma még erős nemzetállamok stabilitásának megingatásához, az európai kultúra felszámolásához”, és a jelenlegi egyensúly megbomlása után bárki könnyen érvelhetne a népek jogainak megkurtítása, a további központosítás, vagyis lényegében az Egyesült Európai Államok megalakítása mellett.

„Az amerikai milliárdos elképzeléseinek megvalósítása visszavethetné az egész kontinenst”, ezért is különösen érdekes, hogy a terv kivitelezésében a brüsszeli Európai Bizottság is részt vesz – idézi a kormánypárti politikus nyilatkozatát az MTI.

Hírdetés

Soros, szabadkőműves, Sátán

Völner korábban is radikálisan fogalmazott Soros Györggyel és a civil szférával kapcsolatban – szerinte idegen érdekeket szolgál ki, aki ellenezte a civiltörvényt, az Európa Tanács pedig Soros bábszervezete.

http://mno.hu/

Túlzásai azonban egyre inkább a normát jelentik a kormánypárti politikusok számára. Semjén Zsolt, KDNP-s miniszterelnök-helyettes a hétvégén már arról beszélt, hogy a migrációs válság kiinduló oka a szabadkőművesség, amelynek volt „jakobinus, bolsevik verziója”, és a „sokadik leágazása ez a Soros-féle szélsőliberális dolog”, amely „szívéből gyűlöli a keresztény hagyományokat”, és ha lehetséges, „még jobban gyűlöli a nemzetállamokat”.

http://mno.hu/

Párttársa, az energiaügyi államtitkár Aradszki András szerint pedig már a sátán/Soros-tervről értekezett a parlamentben, ami ellen védekezni keresztényi kötelesség: a sátántól a rózsafüzér véd meg, Soros Györgytől pedig a nemzeti konzultáció – legalábbis Aradszki szerint.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »