Volner: Eddig mindent elértünk, a következő cél a Fidesz legyőzése

Bentlakásos iskolákról kérdezi többek között a választókat a Jobbik az októberben induló nemzeti konzultációján.

Volner János, a párt frakcióvezetője azt mondta, amennyiben a megkérdezettek támogatnák, olyan javaslatot dolgoznának ki, amely a problémás viselkedésű gyerekeknek nyújtana oktatást, nem faji alapon, hanem a viselkedés alapján. Volner János Magyarország élőben című műsorunkban beszélt arról is, mit értett Vona Gábor pártelnök azon a Facebook-bejegyzésén, hogy „ő adta a Jobbik lelkét, és ő is vette el”.

„Amikor 2010 előtt még készülődött a Jobbik arra, hogy bemegy a parlamentbe, akkor az volt az elsődleges célja, hogy bemenjen a parlamentbe és parlamenti párttá váljon. 2010 után az volt a Jobbik célja, hogy bebizonyítsa azt, hogy a parlamenti munkára alkalmas szakpolitikusokkal rendelkezik. Ezt a célt is elértük. Az utána következő célunk az volt, hogy mi legyünk a legerősebb ellenzéki párt és kihívó szerepbe kerüljünk. Jelenleg ennél az állapotnál vagyunk. És a következő 2018-ban elérendő célunk az, hogy legyőzzük a Fideszt” – vázolta Volner János.

Tekintse meg a Volner Jánossal készült teljes interjút:


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »