Vizsgálják a kimerült szebeni nővér halálát

Belső vizsgálatot indított a nagyszebeni gyerekkórház vezetősége, mivel október 3-án egy ott dolgozó asszisztensnő elhunyt nem sokkal azután, hogy kijött a vasárnap éjszakai váltásból – számol be Gyergyai Csaba a kronika.ro-n.

A Mediafax szerint hétfőn reggel érte jött a férje, hogy hazavigye, de a 30 éves nő rosszul lett az autóban, leállt a légzése, és a sürgősségi osztály dolgozói se tudtak már segíteni rajta. A hírügynökség idézi Stelian Banciu kórházigazgatót, aki szerint a nővér egész héten rosszul érezte magát, ezért azt tanácsolták neki, hogy maradjon otthon, de ő ezt csak egy napra fogadta el, majd felvette a munkát a szombat és a vasárnap éjszakai váltásban is, mert hétfőtől pihenőszabadságra ment volna.

Hírdetés

A hírügynökség kérdésére, hogy az asszisztensnőnek személyzethiány miatt kellett-e ennyit dolgoznia, az igazgató beismerte, hogy a szebeni gyerekkórházban is munkaerőhiánnyal küszködnek, de ez soha nem volt ok arra, hogy valaki ne menjen betegszabadságra. A kórházba beutalt egyik gyerek édesanyja a Facebookon azt írta, a nővér egyértelműen kimerültnek, fáradtnak tűnt, de azt mondta neki, hogy nincs tartalékszemélyzet, és az egész havi beosztást felborítaná, ha szabadnapot venne ki. A szebeni megyei gyerekkórház főorvosa, Livia Ognean szintén a Facebookon írta, hogy a személyzethiány a kórházban kimerüléshez vezet, mivel az alkalmazottak egyszerre 2-3 ember munkáját is ellátják – írja a kronika.ro.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »