Vizsgálat Terry Black interjúja miatt

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vizsgálatot indított a TV2 Tények című műsor november 10-i adása miatt, amelyben Terry Black transzvesztita előadóművész azt állította Vona Gáborról, hogy meleg – közölte a hatóság a Magyar Nemzettel. Egy másik, szintén sok vitát kiváltó adással kapcsolatban – amelyben Gergely Zsófiát, a HVG újságíróját próbálták lejáratni – a sugárzás óta eltelt rövid időre hivatkozva még nem döntöttek a vizsgálat megkezdéséről.

– Megvárom az eljárás eredményét, majd utána szeretném kommentálni. Az viszont biztos, hogy a velem szemben folytatott médiahadjárat túlment minden határon – mondta lapunknak Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki szerint változnia kellene a politikai kultúrának ahhoz, hogy ne legyenek hasonló esetek.

Beindult a fideszközeli média

A Jobbik szerint lejáratókampány zajlik ellenük a Fideszhez köthető médiabirodalomban, ezért március közepe óta több mint húsz sajtó-, valamint polgári pert indítottak a 888.hu, az Origo, a PestiSrácok.hu, a Ripost.hu, valamint a Tények ellen. Kummer Ákos, a Jobbik politikusait képviselő ügyvéd azt mondta, hogy a perek közül hatot már jogerősen megnyertek. A többi jelenleg is zajló per esetében pedig – ahol született már elsőfokú ítélet – nem volt olyan ügy, amelyben legalább részben ne nekik adott volna igazat a bíróság – tette hozzá.

A TV2 egyébként sok munkát ad az NMHH-nak, a hatóság korábbi közlése szerint ugyanis már folyik egy vizsgálat a reklámblokkokban megjelenő pillanathirdetések miatt is. Andy Vajna csatornája ugyanis rendszeresen élt azzal a hirdetési módszerrel, hogy két reklám között felvillant egy márka logója is anélkül – legalábbis a bejelentők szerint –, hogy a néző tudatosan értelmezhette volna az üzenetet.

Lőrincz Tamás

Forrás: mno.hu

sokkaljobb-kommentár: A tv2-t egy állami tulajdonú banktól felvett hitelből Andy Vajna kaszinópápa (kaszinóit nem kötik be online pénztárgépekkel az adóhatóságtól!) vásárolta meg. Lesz vagy húsz csatornája, amelyeknek közreadása miatt jócskán felborulnak majd a kábelszolgáltatók csomagjai. Kikerülnek nagyon népszerű természetvédelmi és történelmi műsorok, erre a sorsra jut például a Nat. Geo is. Hogy a rettenetes mennyiségű hitel visszafizetése megkezdődött-e, arról nem találtunk információt. Ehelyett arról érkeznek hírek, hogy az üzemeltetésre is hitelt vesz fel az Amerikából hazatántorgott offshore (magyarországi adófizetést elkerülő) lovag.

Több mint 13 milliárdos kölcsön Andy Vajna cégében – írta májusban az egyik internetes portál. A hitelezett cég neve Magyar Broadcasting Co. Kft. A 13 milliárd tetejére még lehet felvenni jócskán hitelt, hiszen nincs az a rakott szekér, amelyikre még egy villával ne férne. Az egyre bővülő csatornaszámmal vajon arányosan növekszik a nézettség? A háttérinformációk nem erről szólnak! Kell vajon ennyi kormányzati szócső, mind amennyi már eddig is rendelkezésre áll? Az egészségügy, az oktatás, a szociális ágazat helyett ilyesmire kell elszórni az adófizetők pénzét? Az RTL Klub csatornái korábban is nézettebbek voltak, és azok is maradtak.

Békéscsaba, 2016. november 24.

F. I. – T. Z.

Emlékeztető: „Orbán Viktor miniszterelnök úr utasítása az 1956-os forradalom 60. évfordulója kapcsán, hogy fancyk, trendik és sexik legyünk. Így érhetünk el majd az ünnepségsorozat kapcsán minél több fiatalt – mondotta a közelmúltban Schmidt Mária, a Terrorháza Múzeum főigazgatója, az eseménysorozatot ismertető sajtótájékoztatóján. A fancy szó különlegeset, szokatlant, extrát, a trendi divatosat, felkapottat, közkedveltet, míg a sexi érzékit jelent. Most már csak azt kellene megfejteni, hogy ezek a szavak miképpen illeszkednek szabadságharcunk és forradalmunk eseményeihez.” (Részlet az Orbán Viktor utasítása az 56-os megemlékezésekkel kapcsolatban). Egyelőre 14 milliárd adóforint áll rendelkezésre a megemlékezések finanszírozására.

 

 

 

 

 


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »