Vizoviczki nem köpött elég nagyot, lépéshátrányban az ügyészség

Vizoviczki nem köpött elég nagyot, lépéshátrányban az ügyészség

Polt Péter legfőbb ügyész írásban válaszolt arra a kérdésre, melyet Bárándy Gergely és Molnár Zsolt szocialista képviselők tettek fel az ügyészségnek. A politikusok azt kérdezték, vizsgálták-e Vizoviczki László politikusokhoz fűződő kapcsolatait. A válasz igen is, meg nem is.

A legfőbb ügyész válaszában kitér arra a levélre, amit a diszkókirály írt még 2013-ban Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgatónak abból a célból, hogy segítséget kaphasson előzetes letartóztatásának elhagyására.

Kubatov a levél létezését már el is ismerte, ugyanakkor azt is mondta, hogy rögtön továbbította azt a hatóságoknak. Polt Péter ezzel kapcsolatban azt írta, a Központi Nyomozó Főügyészségnél van egy lefoglalt, nyolcoldalas levéltöredék, de az nem biztos, hogy egyezik a Kubatov által említett dokumentummal, mert azt ők hivatalosan nem kapták meg.

Tehát vagy több levél is van, vagy egyszerűen nem tartották fontosnak a politikusnak küldött levelet továbbítani a nyomozó főügyészégnek.

A főügyész azonban azt írta, hogy mivel a levéltöredék a vizsgált bűncselekményekkel nem volt kapcsolatban, további nyomozást ez ügyben nem végeztek.

Köpött, de nem volt elég

Vizoviczki László azért cserébe, hogy az ellene tett hatósági intézkedéseken enyhítsen, politikusokról is adott terhelő információkat a nyomozószerveknek. Ugyanakkor a megállapodás nem jött létre, mert mint a főügyész levelében írta,

“az állam büntetőjogi igényének az érvényesítéséhez jelentősebb érdek fűződött, mint a vele történő együttműködéshez”.

Polt Péter kitért arra is, hogy a nyomozás során nem vizsgálták meg, Vizoviczki tényleg finanszírozta-e a Fidesz választási kampányát, mivel az nem merült fel “bizonyítandó tényként”. A főügyész leszögezte: a nyomozás során a diszkópápa kapcsolatrendszerét “teljes körűen feltárták”, és nem is próbálták meg őket eközben befolyásolni.

Vizoviczki augusztus 1-jén került át házi őrizetbe, miután ismeretlenek letették érte a 250 millió forintos óvadékot. Azt, hogy a pénz kitől és honnan származik, a hatóságok a törvény szerint nem vizsgálhatják.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »