Vita a Román Hírszerző Szolgálat hatásköreiről

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) csakis a nemzetbiztonságot érintő, illetve terrorizmussal kapcsolatos ügyekben járhat el nyomozó hatóságként – szögezte le Dacian Cioloş miniszterelnök annak kapcsán, hogy a kormány sürgősségi rendelettel módosította a hírszerzés működését szabályozó törvényt, illetve a büntetőjogi perrendtartást, miután az alkotmánybíróság kimondta: ellentétes az alaptörvénnyel, hogy a bűnügyi nyomozások során a SRI végezte a lehallgatásokat.

sri-570x264_b

„A SRI nem járhat el nyomozó hatóságként, kizárólag a nemzetbiztonsággal és a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben (a SRI működését szabályozó törvény szerint), és kizárólag bírói ellenőrzés mellett, egy ügyész jelenlétében. Minden egyéb alaptalan félremagyarázás” – szögezte le a miniszterelnök egy vasárnap esti Facebook-üzenetben azt követően, hogy egyes vélemények szerint a pénteken elfogadott kormányrendelet ismét létre hozta volna az egykori kommunista titkos rendőrség, a Szekuritáté bűnügyi nyomozásokért felelős VI. osztályát azáltal, hogy felhatalmazta a hírszerzést a nemzetbiztonsági ügyekben folytatott vizsgálatra.

Annak kapcsán, hogy a rendeletet nem bocsátották nyilvános vitára, Cioloş kifejtette: erre már nem volt idő, mivel egyes esetekben „védtelenül maradtak” volna, amennyiben a rendeletet nem teszik közzé a Hivatalos Közlönyben az alkotmánybírósági döntéssel egyidőben.

Alaptalannak nevezte hétfőn a bírálatokat Raluca Prună igazságügy-miniszter is, aki a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) tavalyi mérlegének ismertetésén leszögezte: nem lehet „amatőr” módon küzdeni a terrorizmus ellen. Közölte: a SRI csupán gyakorlatba ülteti a lehallgatási végzést, a nyomozás pedig az ügyészek dolga, ügyészi felkérés nélkül senki, így a rendőri szervek sem tehetnek semmit. Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke ugyanakkor a miniszter menesztésére szólította fel a kormányfőt, aki szerinte nem tartja tiszteletben az emberi jogokat.

Hétfőn Daniel Horodniceanu, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) főügyésze is rámutatott: a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben folytatott nyomozásokkal nem lesznek gondok. Közölte, a lehallgatásokat a különleges műveleti osztály révén, saját rendőri testülettel folytatják majd le.

Mint arról beszámoltunk, az alkotmánybíróság ítélete értelmében a SRI nem folytathat lehallgatásokat az egyszerű bűnügyi nyomozások során, mivel nem minősül hivatalos nyomozó szervnek. Ennek nyomán Eduard Hellvig, a SRI igazgatója arra panaszkodott, hogy a döntés nyomán veszélybe kerülhet a nemzetbiztonság. A kormány rekordgyorsasággal dolgozta ki és fogadta el pénteken a sürgősségi rendeletet, amely kimondja, hogy a lehallgatásokat csakis az ügyészség és az ügyészségeknek alárendelt rendőri szervek végezhetik, a SRI csupán az infrastruktúrát biztosítja.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »