Február 24-én került bemutatásra az M5 kulturális televízió Ez itt a kérdés című műsorában az Isten szolgája Esterházy János életútjával kapcsolatos kerekasztal-beszélgetés, melynek résztvevői Surján László, volt EU parlamenti képviselő, Pawel Cebula OFM, minorita szerzetes, Molnár Imre történész és Duray Miklós volt, aki on-line kapcsolattal csatlakozott a beszélgetéshez.
A Gulyás István által vezetett, számos érdekes témát felvető és boncolgató beszélgetés több pozitív visszajelzést is kapott,
Az alábbiakban, két ilyen családtörténeti visszaemlékezést közlünk, melyeknek köszönhetően egy régi udvardi fotót is közzé tehetünk, ahol a paprikatermelő gazdák körében láthatjuk Esterházy Jánost.
Maczkó Ferenc írta a következő sorokat:„Az M5 televízió Ez itt a kérdés című műsorában Gróf Esterházy Jánossal foglalkoztak. Esterházy János dédnagyapám Pintér Béla jó barátja volt. Több alkalommal segítettek a környék gazdálkodóin. Zsitva folyó szabályozása, fűszerpaprika termelők ügyének felkarolása. Csatolva küldenék egy fényképet, ahol Esterházy az udvardi kistermelők körében van lefényképezve…”
Dr. Sörédi Pál, Magyarországról küldte el családjának Esterházy Jánossal kapcsolatos emlékét: „Az alábbi történetet több alkalommal hallottam, nagyapám néhai Sörédi Imre (1908-2004) szájából. Nagyapám Sörédi Imre (1939-ig Szuna Imre, ekkor magyarosította családi nevét Sörédire) az 1920-as évek végén került a Veszprém megyei Bakonyszentkirályra, ahol jegyzőgyakornok, illetve segédjegyző volt. Mivel gróf Esterházy Jánosnak ott, a Bakonyban is voltak örökölt birtokai, amelyek gazdálkodását intéző irányította, hiszen a gróf Trianon után a Csehszlovákiához került Felvidéken maradt.
Nagyapám anyagi és hivatali ügyekben mindig is kényszeresen szabálykövető volt. Rájött, hogy az uradalom intézője csal az adókkal és nem fizeti meg azt, amit kellene. Elődeivel ellentétben nagyapám nem hunyt szemet, hanem behajtotta, azt, ami az Esterházy birtok után járt az államnak. Neki még fizetése sem volt, hanem jórészt természetben kapta a járandóságát, pl. az uradalomtól a tűzifát. Persze, ettől kezdve nem kapott semmit. Pénze alig volt, így egy telet úgy húzott ki, hogy összesen 50 kg szenet tudott venni és csak vasárnap fűtött be. A többi napokon a szobájában levő mosdótálban befagyott a víz.
Ezután hosszabb idő telt el. Eljött 1938, az I. Bécsi döntés és ennek értelmében a Felvidék déli részének visszacsatolása. Nagyapámat behívták katonának, részt vett a visszacsatolásban. Mire leszerelt, az állását betöltötték. Hiába kilincselt, állást nem talált. Akkor segítségkérés céljából megkereste Esterházy János grófot. Olyan ajánlólevelet kapott tőle, hogy amikor azt Budapesten, a Belügyminisztériumban átadta, kitettek elé egy térképet, hogy válasszon, hol akar főjegyző lenni. Így lett főjegyző a Csallóközben levő Ekel községben, Komárom közelében, 1939-ben. Mindaddig itt dolgozott, amíg a háború után a Beneš-dekrétumok értelmében ki nem utasították onnét a területet újra birtokba vevő csehszlovákok.
Úgy érzem, ezt meg kellett írnom Posztulátor atyának, hátha előreviszi kicsit Esterházy János boldoggá avatási ügyét”.
Ezúttal is kérjük a Felvidék.ma olvasóit és minden érdeklődőt, hogy amennyiben a birtokában vannak a fentiekhez hasonló történeteknek, küldjék azt el az Esterházy János Zarándokközpont címére, [email protected] egyrészt azért, hogy megmentsük őket a feledéstől, másrészt viszont azért, hogy csatolni tudjuk azt az Esterházy János boldoggá avatási eljárásának dokumentációjához.
Az Esterházy János Zarándokközpont vezetősége.
(Molnár Imre/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
