Visszakerült a hulladék a szemetelőhöz

Visszakerült a hulladék a szemetelőhöz

Komoly leckét kapott egy Marosvásárhelyen tevékenykedő török üzletember, akit rajtakaptak, amint a természetben, kijelöletlen helyen hagyott tekintélyes mennyiségű hulladékot: a jelenség ellen fellépő civilek nemcsak a szemetet szállították vissza neki, de azt is elérték, hogy komoly bírságot kapjon.

nyomat_szemet__b

Az ügy még kedden kezdődött: Siklódi Csaba, az Erdély Tv operatőre Nyárádszereda felé tartva vette észre, hogy a Nyomáti-tetőn egy fehér furgon vesztegel, ezért megállt, hogy kiderítse, mi történik. Az autóból éppen kartondobozokat dobáltak ki az erdőbe, az operatőr pedig több fényképet is készített, majd számon is kérte a szemetelőt, aki ennek nyomán összeszedett néhány dobozt, visszarakta ezeket a járműbe, majd elhajtott.

Siklódi Csaba nyilvánosságra hozta a fotókat a Facebookon, ezek alapján azonosították az elkövetőt, akiről kiderült, hogy egy török üzletember, aki Marosvásárhelyen egy kisboltot működtet. Barátai és ismerősei biztatására Siklódi nem hagyta annyiban a dolgot: elhatározta, hogy összeszedi a nyomáti erdőben lévő hulladékot, és visszaszállítja az üzletembernek. Az operatőrnek többen is segítettek: csütörtök reggel egy harmincfős csoport gyűjtötte össze a hulladékot, hat–nyolc zsák szemét is felhalmozódott, ezekkel pedig elindultak az üzletember boltja felé.

Útközben azonban találkoztak a férfival, aki ezúttal is a Nyomáti-tető felé tartott, ezért a civilek visszafordultak, és az erdőben találtak rá az illetőre, a helyszínen ráadásul a nyárádszeredai és nyárádgálfalvi rendőrök is jelen voltak. A vállalkozó elismerte, hogy eldobott néhány kartondobozt a természetben, de állítása szerint nem tőle származott az összes hulladék. Ennek ellenére a civilek – a rendőrök jelenlétében – a szeméttel teli zsákokat átpakolták a fehér furgonba, majd a hatósági alkalmazottak bekísérték az üzletembert az őrsre, ahol nyilatkozatot írattak vele és a szemtanúkkal, majd 3 ezer lejes pénzbírságot róttak ki rá.

Siklódi Csaba elmondta: reméli, hogy ezzel lezárult az ügy, amiről minél többen tudomást szereznek. „Hátha sikerül így megfékeznünk a szemetelést, és minden jóérzésű ember, aki a környéken jár, még jobban odafigyel azokra, akik a hulladékot az erdőbe hordják. Nem természetes, hogy felnőtt emberek szemeteljenek, majd a diákok, gyerekek egy–egy takarítási akció során összegyűjtsék azt. Közösen meg tudjuk ezt akadályozni” – hangsúlyozta.

A nyárádszeredai polgármesteri hivatal egyébként nemrég több kamerát is felszereltetett a nyomáti erdőben arra a helyre, ahová a városból és a környékről rendszeresen hordják ki a háztartási és építkezési hulladékot. Ennek nyomán már több szemetelőt is azonosítottak, sőt annak a cégnek a tulajdonosára is rátaláltak, amelynek szórólapjai megtöltötték az erdőt és az utat is. Az azonosított személyek ellen feljelentést tettek a rendőrségen és a környezetőrségen is. A nyárádgálfalvi és nyárádszeredai önkormányzat rendszeresen takarítást szervez a tetőn, összegyűjtve a már fertőzési gócpontot jelentő szeméthalmokat, eddig azonban nem tudtak hatékonyan, hosszú távon fellépni a szemetelők ellen.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »