Visszaesõben van a bûnözés Romániában

Országos szinten csökkenőben van a bűnözési ráta, mondta az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban Bogdan Despescu, a Román Rendőrség főfelügyelője.

Despescu szerint a négy évvel ezelőtti bűnözési mutatókhoz képest 14%-kal csökkent a bűnözés, az idei évben pedig az utcai bűnözés 8%-kal esett vissza, a Román Rendőrség megelőzési akcióinak köszönhetően. Ugyanakkor elmondta, több mint egymillió bűnügyi iratcsomó van jelenleg a rendőrségnél, egyes rendőrök száznál is több ügyön dolgoznak.

Romániában a leggyakoribb bűnügyi eset a lopás: a bűncselekmények 35%-át ez teszi ki, mondta a főfelügyelő.

A drogfogyasztás a vizsgálati iratcsomók számának fényében nem növekedett a tavalyi évhez képest, Románia inkább tranzitországnak számít a drogkereskedelemben, mondta Despescu. Felidézte azt az esetet, amikor a konstancai kikötőben 2,6 tonna kokaint foglaltak le, a szállítmány valahonnan Dél-Amerikából érkezett. ‘Nagyon intenzíven figyelünk a kábítószer-kereskedelem visszaszorítására’ – tette hozzá. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »