Világok harca

Világok harca

Avagy amikor 1973 találkozik 2016-tal. 

Adott egy meglehetősen szakmainak tűnő vita, amely mégis megmozgatta a várost, annak is leginkább a budai részét: ez pedig a Bartók Béla út átépítése. A korábbi terv kétszer egysávos utat, kibővített járdát, nagyobb közösségi tér kiépítését irányozta elő, most mégis úgy tűnik, hogy – nagyon leegyszerűsítve – helyenként kétszer kétsávos, hol kétszer egysávos (a villamosmegállók mellett) lesz az út. Ez a megoldás azért is roppant jó, mert semmilyen könnyebbséget nem jelent az autósnak, helyet foglal a járdából, nem tesz jót a vendéglátóipari egységeknek, a biciklist a járdára kényszeríti, és persze marad a zaj, mocsok szmog.

Különösen úgy visszás az egész (vissza)fejlesztés, hogy tudjuk: megépült a négyes metró, Kelenföldön parkolók épülnek, a Szabadság-híd és a rakpart eleve egy sávos, a Fehérvári úti kapcsolatot réges-rég lezárták és a metró megnyitásával megszűnt Európa egyik legsűrűbb buszcsaládja, a 7-es. Ha ez mind nem lenne elég, aki naponta közlekedik a Bartók Bélán jól tudja, hogy az út gyakorlatilag már most is egysávos, hiszen az ott szabálytalanul parkoló autók, vagy rakodó teherautók miatt a külső sáv csak nagyon korlátozottan használható. Ráadásul szükség sincs rá, hiszen a forgalom nagysága ezt már nagyon régen nem indokolja. És ez itt az igazán nagy probléma: a Bartókon nincs már akkora autós forgalom, mint a 90-es években, így a majdnem két sáv megtartását egyszerűen semmi sem igazolja, hacsak nem az, hogy a polgármesteri hivatal által biztosított kényelmes autók hátsó ülésén ülve valakinek tetszik, hogy a közterületek több mint 80 százalékát forgalmi sávok és parkoló autók foglalják el (a helyben lakók számára különösen hátrányos, hogy a Bartókon nincs fizetős parkolás, így nekik szabályosan vadászniuk kell a parkolóhelyekre). Betonegyszerűségű világkép, hamisítatlan Demszky-korszakot élünk újra.  
 
sdf
 
A Bartók Béla úti kerékpársáv valójában egyáltalán nem biciklis kérdés, sokkal inkább két szemlélet, másképpen fogalmazva, két világkép ütközése. Az egyik egy, az 1970-es években szocializálódott, abban megragadt, de hazánkban legkésőbb a Demszky-korszakig uralkodó nézet, amely a városban továbbra is nagykapacitású utakkal, több sávon hömpölygő forgalommal, mélyépítésű metrókkal, a közösségi közlekedőket föld alá kényszerítő megoldásokkal képzeli el a várost. A másik egy lényegesen forgalom-csillapított, a felszíni, és túlnyomórészt környezetbarát közösségi közlekedést előtérbe helyező szemlélet, amely a város szövetét a 70-es évek eleje óta szétszabdaló autópályák helyét visszaadná azoknak, akik ott élnek. Nem kérdés, hogy melyik szemlélet a XXI. századi, és melyik nem az. 
 
A Tarlós-féle városvezetés láthatóan képtelen megérteni: 2016-ot írunk, nem 1973-at. 
 
(borítókép: a lezárt Szabadság-híd, kora este)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »