Vikingek Párizs kapujánál, avagy miként lett a kis mezővárosból francia központ

Vikingek Párizs kapujánál, avagy miként lett a kis mezővárosból francia központ

885 novemberére a mindössze egy apró szajnai szigetre kiterjedő Párizs már nem először találkozott a Skandináviából kirajzó viking portyázókkal. A kis mezőváros ügyes tervezésnek és védői kitartásának köszönhetően csaknem egy éven át állt ellent az északiak ostromának. Egy újonnan megjelent könyv kifejti, miként köszönhető a viking rajtaütéseknek, hogy Párizs az egykori álmos mezővárosból Franciaország megkérdőjelezhetetlen központjává és fővárosává lett.

885 egyik november végi napján a helyi püspök kezében egy feszületet szorongatva tekintett le rezidenciája tetejéről az Île de la Cité-re (Párizs központjában álló Cité-sziget). Miután megszemlélte az idegenek Szajna-parton növekvő csoportját, a keresztet visszatette a helyére, és felkapta íját, tegezét, valamint csatabárdját. Ezekben a vészterhes időkben nem ő volt az egyetlen egyházi méltóság, aki így cselekedett.

A vikingek ugyanis visszatértek Párizsba. Nem ez volt az első alkalom, hogy meglátogatták a Szajna-parti mezővárost, ugyanis 845-ben is kifosztották, ugyanakkor Frankföldre már 799-ben betették a lábukat. „A középkorban a legtöbb ember abban a faluban, városban hunyt el, amelyikben született, és a két időpont között sem nagyon hagyta el a település határát. Ezzel szemben az északiak hatalmas távolságokat tettek meg életük során, Új-Fundlandtól Bagdadig” – mondta John Haywood a „Northmen: The Viking Saga AD 793-1241” című könyv szerzője.

A történész szerint a nyugati államok kialakulásának sajátos dinamikája nagyban köszönhető a viking világjárók (később pedig a magyar kalandozók) rendszeres látogatásainak. „A skandináv királyságokban honos szokás szerint bárki uralkodóvá válhat, akinek ereiben királyi vér csörgedezik. Ennek köszönhetően az északi nép igencsak harciasabb módszereket alkalmazott, mint Európa más részei. 800 körül a normann vetélkedés intenzitása az egekbe szaladt, a számos királyjelölt pedig nem csupán egymásnak, hanem Nyugat- és Dél-Európának is nekirontott” – tette hozzá.

A belső hatalmi harcok vesztesei – „a királyi vér hívásának engedelmeskedve” – megmaradt embereikkel és hosszú hajóikkal a kontinens délebbi partszakaszai felé vették az irányt. A 9. század közepétől kezdve egyik kedvenc célpontjuk egy Szajna-menti mezőváros, az akkoriban még csupán egy kis szigetre, a már említett Île de la Cité-re összpontosuló Párizs volt. A normannok egyfajta első állomásként tekintettek rá a gazdagabb burgundiai területek felé vezető „folyékony országúton”.

A Nagy Károly idején kiépített tengerparti véderőművek békét hoztak a frank területeknek, a belső vidékeknek, mint például a tenger felől a Szajnán tökéletesen megközelíthető Párizsnak pedig gazdasági prosperitást is. A császár 814-es halálát követően a védrendszer a Karoling Birodalommal egyetemben lassú pusztulásba kezdett. Az északiak első alkalommal 845 húsvét vasárnapján támadták meg a Szajna gyöngyét, amikor is Ragnar vezetésével (akit gyakran kapcsolnak össze a sagákban szereplő Ragnar Lodbrokkal) 120 hajóval négyezer normann katona érkezett az Atlanti-óceán felől Párizs alá. Miután legyőzték a Kopasz Károly nyugati frank király által küldött csapatokat, Ragnar emberei megszállták és kifosztották Párizst. Csak azután hagyták el a szigetet, miután az uralkodó 7 ezer fontnyi ezüstöt küldött nekik, hogy távozzanak.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »