Videó: Dél-Szlovákiában csapott le a NAKA

Videó: Dél-Szlovákiában csapott le a NAKA

A rendőrség razziasorozatot tartott Dél-Szlovákiában, amelynek eredményeképpen 16 gyanúsítottat vettek őrizetbe, akik bűnszervezet létrehozása miatt fognak felelni a bíróság előtt. A vádak között szerepel magántulajdon rongálása, eltulajdonítása, hamistanúzás és hamis vádaskodás. Minderről Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, Michal Slivka tájékoztatott.

 

A rendőrségi akciókat még hétfőn hajtották végre, az Aktuality.sk hírportál szerint egy embert köztisztviselői hatalommal való visszaélés, egy másikat pedig tetemes kárt okozó csalás vádjával vettek őrizetbe. „A bűnszervezet korábbi vezetőjük halála után, új vezetés alatt is folytatta a múlt század ’90-es éveitől kezdődően gyakorolt törvénysértő tevékenységét.” – mondta a szóvivő.

 

 

A szervezet tagjai erőszakos, vagyon elleni és gazdasági bűntényeket követtek el, védelmi pénzt szedtek, és aki nem volt hajlandó fizetni, annak felgyújtották autóját vagy a házát.

 

Egy volt és egy aktív állományban lévő redőrt is letartóztattak.

 

Az akció során a NAKA 12 házkutatást hajtott végre és 18 más jellegű épületet vizsgált át Pozsonyban, Galántán, Szencen és Dunaszerdahelyen. 67 mobiltelefont, több tucatnyi magyarországi és szlovákiai SIM-kártyát, számítógépeket, USB-kulcsokat, szerződéseket és váltókat foglaltak le 136 500 ezrónyi készpénzzel együtt.

 

 

Az őrizetbe vett személyek száma 16: Tibor F. (46), Richard B. (45), Henrich S. (47), Jozef W. (42), Vladimír J. (45), Nándor  K. (38), Vladimír M. (45), Ján M. (38), Róbert B. (45), Mário R. (40), Rastislav M. (35), Vladimír K. (48), Leonard D. (41), Michal K. (31), Róbert J. (43), Henrich M. (34).

 

Forrás: Aktuality.sk

Nyitókép: illusztráció/specialunits.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »