Veszélyben Magyarország legidősebb erdei

A védett és fokozottan védett állami területen található öreg erdők több mint felén jelenleg is fakitermelés folyik. A legidősebb alföldi tölgyeseink, hegyvidéki bükköseink faanyagként történő hasznosítása veszélyezteti a biológiai sokféleség védelmét és alapvető közjóléti értékek megsemmisülésével fenyeget. Mai erdőterületeink kevesebb, mint fele természetes eredetű, “igazi erdő”. Idős erdők, csak elvétve maradtak meg, nehezen megközelíthető hegyoldalakon, szurdokokban. Az Országos Erdőállomány Adattár szerint hazánk erdeinek kevesebb mint 2%-a idősebb 120 évnél. A 150 évnél korosabbak pedig csupán 0,35%-ot tesznek ki. A 200 évnél is magasabb erdőtervi korú erdőből hazánkban mintegy 30 erdőrészlet található, amelynek összterülete 186 hektár – ez körülbelül akkora terület, amekkora néhány városi közpark.

Sajnálatos, hogy a hazai viszonyok között korosnak számító erdőknek egyharmada nem áll védelem alatt, így általában hagyományos fakitermelés zajlik bennük. Az állami, védett területen található idős erdők több mint fele szintén fakitermeléssel érintett. A kocsányos tölgyesek – Alföldünk egykori ékességei mára kritikus mértékben megfogyatkoztak. Ennek ellenére az alig 1800 hektárt kitevő 120 évnél idősebb állományaik 90%-ában fakitermelés folyik, döntően tarvágás. A Nyírségben ez az arány eléri a 98%-ot. Jelenleg a teljes hazai erdőterület több mint 95%-án zajlik fakitermelés.

“Álláspontunk szerint a védett és fokozottan védett állami erdőkben a természetvédelmi és közjóléti szempontok érvényesítése kiemelt fontosságú. Ennek feltétele, hogy a csaknem másfél évszázadot megélt idős erdők megőrzését minden eszközzel biztosítsuk.” – mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdővédelmi Programjának vezetője.

A tanulmány elérhető itt.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »