Vérszemet kaphatnak a bosszúszomjas milliárdosok

Vérszemet kaphatnak a bosszúszomjas milliárdosok

Bár többen is úgy vélik, a Gawker keresetlen stílusával hozzájárult saját bukásához, az is jól látszik: egy lap sincs biztonságban, ha a dúsgazdagokat sérti meg.

A 2000-es évek internetes médiaforradalmának gyermeke, a Gawker.com közel tizennégy év működés után bekövetkező összeomlásában komoly szerep jutott annak is, hogy az amerikai jogszolgáltatás sokszor azon szupergazdagok mellé áll, akik hobbiszinten űzik a média vegzálását. Erre jutott legalábbis a főleg jogi ügyekkel foglalkozó Popehat portál szerzője, Ken White, akit a libertárius Reason magazin is idézett cikkében. Sőt, még csak emberi ésszel felfoghatatlan mennyiségű pénz sem feltétlenül szükséges, elég egy ügyes ügyvéd, és ami komolytalan rágalmazási ügynek indul, hamar végzetessé válhat. Ahogy a Reason-szerző Jacob Sullum rámutat: még ha az illendőség határán át is lépnek azzal, hogy igaz, de érzékeny információkat tesznek közzé – ahogy ez történt egyébként Peter Thiellel, a milliárdos Facebook-befektetővel is, akiről leírták, hogy meleg, mire ő bosszút esküdött –, akkor sem feltétlenül sértették még meg bárkinek a személyiségi jogait. Márpedig egy jogi aktusnak ez lenne a szükséges előfeltétele.

Persze Thiel sem most jött a falvédőről, rafinált módon vett elégtételt: a Gawker ellen pereskedő Hulk Hogan pankrátort pénzelte, akiről a bulvárblog szexvideót tett közzé. A libertárius üzletember szenvedélyes nyilatkozatokban ágált a Gawker ellen: szerinte egyszerűen nem szabadna hagyni, hogy olyan információkat jelentessenek meg „felelőtlen újságírók”, melyek közléséhez nem fűződik közérdek. Sem róla, sem a barátairól. Csakhogy a szabadságot – vagy legalábbis a sajtószabadságot – csökkenti, ha befolyásos emberek személyes sérelmeik vagy a világról alkotott elképzeléseik miatt tesznek tönkre médiumokat. És ezt most éppen nem mi mondjuk, hanem a Thielhez hasonlóan libertárius nézeteket valló Reasont idéztük.

Az aloldalak tovább működnek

Nagyon azért a Gawkert sem kell sajnálni: az elmúlt évek során egy dollármilliókat érő bloghálózat nőtt ki belőle, az ebből adódó piaci súlyát pedig gátlástalanul ki is használta Nick Denton oldala. Azé a Dentoné, aki a magyar Cink.hu elindítását és aztán bezárását is levezényelte, és aki 2009 óta nyereségesen működtette médiacégeit. Ezúttal viszont Hogan, azaz Terry Bollea pankrátor-szupersztár bizonyult erősebbnek, az anyagilag megroppant Gawker Mediát, a Gawker.com anyacégét pedig ki is kellett árusítani. Mindezt azok után, hogy Hogan érvelését, miszerint megsértették az intim szféráját, egy floridai bíróság elfogadta, így a pankrátort hozva ki a 140 millió dolláros per győzteseként.

A Gawker Media a Univisioné lett, amely 13 millió dollárt költött a blogbirodalomra, majd rögtön a főoldal megszüntetéséről döntött. Érthető módon: a Gawker.com renoméja annyira sérült, hogy üzletileg kockázatos lett volna fenntartani. Viszont tiszta lappal, nagyobb odafigyeléssel folytathatja pályafutását így például a Gizmodo, a Lifehacker, a Jezebel és a többi aloldal.

Bárkire sor kerülhet

Ugyanakkor látni kell: a Gawker esete közel sem egyedi, másoknak is kellett már szembeszállniuk mindenre elszánt milliárdosokkal. Tavaly például a Mother Jonesnak a republikánus Frank VanderSloottal: hogy a viszonylag kicsi, nonprofit jelleggel működő lap ezt megnyerje, ahhoz 2,5 millió dollárt kellett költeni a per során. Jól sehogy sem járhattak: a nem túl hízelgő, ám pontos cikkért perlő VanderSloot közel 75 ezer dollárt követelt, szóval a Mother Jonesnak a győzelemért harmincszor annyit kellett fizetnie. De a vereség így is felbőszítette a republikánust: közölte, 1 millió dolláros alapot állít fel azok számára, akik perelnék a Mother Jonest vagy a „liberális média” más tagjait. A Vox.com szerint úgy tudni, eddig senki nem élt a gálás ajánlattal, de a sajtószabadságot érő fenyegetés nyilvánvaló. Az újságírók működésük során nyilván akarva-akaratlan szereznek ellenségeket, ha pedig egy afféle „gazdag nagybácsi” bátorítja és segíti ezeket az ellenlábasokat a visszavágásban, akkor a lap minden egyes pert meg is nyerhet, úgy is el fog lehetetlenülni.

Ahogy most a Gawker is, Peter Thiel hadjáratának eredményeképp. Hogy ő érte ezt el, hétfői posztjában leszögezte a megszűnő portál munkatársa, Tom Scocca is. Ahogy ő is írta, a támadásban a Gawker stílusára fókuszáló lapok ítélethirdetése tette fel az i-re a pontot. Azoké, akik nem gondoltak bele, hogy lehet, a Gawker nem az ő nyelvükön szól, de ha írnak valami kellemetlent, legközelebb rájuk is sor kerülhet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »