Vegetálás a gazdatesten

Bár a magyar közönség hajlamos nem intézményekben, hanem megváltó egyéniségekben hinni, őket isteníteni, aztán porba tiporni, most nem Pukli Istvánról van szó. Még csak nem is a pedagógusok és a csatlakozók Parlament előtti tízezreiről, a megváltó és “megváltó” szerepébe kényszerült tömegről. Nem arról, vagy nem csak arról kell beszélnünk, kifullad-e ez a tiltakozás is, mint a teljesen más minőségű korábbi tüntetések. Mert az esernyős mozgalom vagy kifullad, és jön helyette másik, vagy nem fullad ki, és csak a paraplék tízezrei fognak gyarapodni, amelyek alatt az első pillanattól politikai tiltakozás érlelődött. (…)

Bár a magyar közönség hajlamos nem intézményekben, hanem megváltó egyéniségekben hinni, őket isteníteni, aztán porba tiporni, most nem Pukli Istvánról van szó. Még csak nem is a pedagógusok és a csatlakozók Parlament előtti tízezreiről, a megváltó és “megváltó” szerepébe kényszerült tömegről. Nem arról, vagy nem csak arról kell beszélnünk, kifullad-e ez a tiltakozás is, mint a teljesen más minőségű korábbi tüntetések. Mert az esernyős mozgalom vagy kifullad, és jön helyette másik, vagy nem fullad ki, és csak a paraplék tízezrei fognak gyarapodni, amelyek alatt az első pillanattól politikai tiltakozás érlelődött. (…)

Bár a magyar közönség hajlamos nem intézményekben, hanem megváltó egyéniségekben hinni, őket isteníteni, aztán porba tiporni, most nem Pukli Istvánról van szó. Még csak nem is a pedagógusok és a csatlakozók Parlament előtti tízezreiről, a megváltó és “megváltó” szerepébe kényszerült tömegről. Nem arról, vagy nem csak arról kell beszélnünk, kifullad-e ez a tiltakozás is, mint a teljesen más minőségű korábbi tüntetések. Mert az esernyős mozgalom vagy kifullad, és jön helyette másik, vagy nem fullad ki, és csak a paraplék tízezrei fognak gyarapodni, amelyek alatt az első pillanattól politikai tiltakozás érlelődött. (…)

A kérdés az, eljött-e már az ideje annak, hogy a „megalázott és kiszolgáltatott emberek” már nem akarják elviselni a vegetálást a hatalom gazdatestén. Ezért amiről igazán beszélnünk kell, hogy az orbáni hatalom megindult a lejtőn. Hogy a kormányfő már nem tud újat mondani. Hogy mind több Fidesz-szavazó frusztrálódik. Hogy mind többen forgolódnak a damaszkuszi úton. Hogy a hatalom már nem csak komikus, hanem szánalmas, erkölcsileg méltatlan az ország vezetésére.

Lehet mondani, Orbán akkor bukott meg először, amikor megpuccsolta a kiforratlan III. Köztársaságot. Amikor elbizakodott lett, s azt gondolta, tekintélyelvűként a parlamentáris Európa részeként életképes lehet. Másodszor akkor bukott meg, amikor autoriter természetéből adódóan terjeszkedni akart és kényszerült. Amikor államférfinak képzelve magát egész Európát a saját képére akarta formálni. És, valóban: csak az menthetné meg, ha Európa hirtelen szélsőjobboldali fordulatot venne. De még akkor is kérdés volna: mennyire maradna egy jobboldali Európa parlamentáris keretek között. Kifulladt a kormányfő Európát megmentő retorikája, pedig azt gondolta, a migránsokkal gerjesztett félelem kitart 2018-ig. Minden jel szerint nem fog, és a következő propagandaháború nem biztos, hogy sikeres lesz.

A NER kívül-belül a végét járja, valahol a Kádár-rendszer utolsó évtizedében vagyunk. Arról kell tehát beszélnünk, mi lesz a bukása után. Hogy ne kezdjünk felkészületlenül újra bele. A IV. Köztársaságról kell beszélnünk.

Friss Róbert: Belül, kívül


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »