Vége Ruttner ügyvédi karrierjének

Már nem tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának Ruttner György korábbi „sztárügyvéd” – írta a Jogászvilág. A döntést a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hozta meg, ugyanis már korábban jogerős fegyelmi kizáró határozat született a jogász ügyében, a bíróság pedig az ezt megtámadó keresetet utasította el. Az ügyvédi kamara szerdai hírlevele egyébként megjegyzi, hogy a kizárás nincs összefüggésben Ruttner György büntetőügyével, amelyben június végén született jogerős felmentő ítélet. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy Ruttnert többszöri súlyos letétkezelési szabálytalanságok miatt zárták ki a Budapesti Ügyvédi Kamarából.

Az ügyvéd ellen ügyvédi visszaélés és különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás gyanúja miatt folytatott nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Vádat is emeltek ellene, majd hónapokig házi őrizetben is volt. A büntetőügyek kapcsán Ruttner György úgy nyilatkozott, hogy uzsorások hálójába került. Havi tízszázalékos kamatra vett fel 172 millió forint kölcsönt, hogy fizetni tudja a devizahitellel terhelt farmjának megnövekedett törlesztőrészleteit. Szerinte a hitelezők azt akarták, hogy az irodája kezeskedjen a kölcsönök visszafizetéséért, őt pedig rákényszerítették, hogy színlelt letéti szerződést kössön velük. Később emiatt jelentették fel.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 22.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »