Vége a Népszabadságnak

Vége a Népszabadságnak

Ez nem volt szép. Nagyon nem. Ha Antall József zárta volna be 1990-ben, akkor senkinek nem lett volna egy szava sem. 26 évvel a rendszerváltás után viszont nem meggyőző arra hivatkozni, hogy a Népszabadság ma is a Szabad Nép utódja. Ostoba és közhelyes mellébeszélés az ilyen. A mai Népszabadságnak semmi köze a diktatúrához. Aki erről beszél, annak elment a józan esze.

A Népszabadság érték. Ismert brand, és egy jól szerkesztett, független lap. A világ és Magyarország ügyeiben az eligazodást segítő hírforrás, tele gondolatébresztő és persze vitatható cikkekkel. Ez az újság ma a demokrácia adta szolgáltatás, közös ügyeinknek egyik balliberális fóruma. Amely ideológiai irányultsággal – amíg nem kötelező – semmi baj nincs, hiszen nem vagyunk egyformák, a nap meg hadd süssön mindenkire. A lap azonban mától nem jelenik meg, így döntött az osztrák tulajdonos. Ami a magyaroknak tragédia.

De miért is kellett a Népszabadság „kiadását felfüggeszteni”? A hivatalos tájékoztatásban gazdasági okok szerepelnek. Ötmilliárdos veszteséget termelt, állítja a kiadóvállalat. Tegyük hozzá, hogy tíz év alatt. Az indok mindenesetre sántít. Ha ugyanis ennyi hiányt halmozott föl az újság, akkor eleve miért vette meg, majd pedig a tulajdonos miért nem adta el menet közben, hogy abból fedezze a veszteséget? A működő lapért nulla forintnál biztosan többet kapott volna. Az osztrák üzletember azonban ezt meg sem próbálta, inkább az újságírókat kijátszva és megalázva elzárta előlük a munkához szükséges eszközeiket. Heinrich Pecina így saját kezűleg semmisítette meg a saját tulajdonát. De vajon ennyire ostoba lenne ez az ember? Ellensége a saját pénzének?

A Népszabadságra biztosan nem piaci okok miatt került lakat. A háttérben ott tornyosul a politika, a kormány hiperérzékenysége, amely egyre nehezebben viseli el a vele szemben indokoltan használt kritikus hangot. A Fidesz szombaton elhatárolódott attól a feltételezéstől, hogy bármilyen köze lenne az ügyhöz. „Az lenne a sajtószabadság megsértése, ha beleszólnánk egy médiatulajdonos döntéseibe” – áll a demokrácia hangját használó közleményében. De vajon tényleg azt gondolják, hogy a hazai nyilvánosság közpénzek segítségével történő teljes átalakítása közepette ezt valaki el is hiszi?

A szigorúan tekintélyelvű Orbán Viktor kormányfő a médiához fűződő személyes viszonyáról többször nyilatkozott. 2015-ben egy rádióinterjúban közelebbről meg nem nevezett európai országok politikáját lesajnálva „médiavezéreltnek”, „mismásolósnak”, „nyafogósnak”, „konfliktuskerülőnek” minősítette. A hazai viszonyokról szólva egy tévéinterjújából pedig az derült ki, hogy szerinte is médiavezérelt a politika, ezért annak befolyásolási formáit és technikáit meg kell szervezni. És persze kétségtelen, hogy a Fidesz a demokrácia 26 éve alatt nagyon rossz tapasztalatokat is szerzett a hatalom által maga alá gyűrt média magatartása miatt. A helyzet azonban sokat változott, maga pedig a leghosszabb ideig kormányozhatott. Érthetetlen a szabadság iránt elkötelezett magyar társadalommal kapcsolatos rendkívül mély bizalmatlansága.

A Népszabadság bezárása túlmutat a megbocsáthatatlan eseten. A média ügyeiben jártas értelmiség már tüntetett, de a konzervatívok és a kormányfő hívei sem értik, mindez hogyan történhetett meg. Értetlenül pislognak a demokrácia züllésén. A magyar társadalom többsége még nem érzékeli az ügy jelentőségét, de az óriási, határokon is átívelő botrány borítékolható.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 10.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »