Vége a műanyag evőeszköz és vízpazarlásnak a Sziget fesztiválon

Vége a műanyag evőeszköz és vízpazarlásnak a Sziget fesztiválon

Túl nagy változásra nem kell számítani, Gerendai szerint idén is azért érkezik majd több százezer ember a Hajógyári Szigetre, hogy jól érezze magát, ezért hiába a kerek jubileum, nem foglalkoznak túl sokat a múltidézéssel. Lesz néhány gesztus, illetve egy kiállítást is szerveznek a Capa Központban július vége és szeptember eleje között, ami a fesztivál 24 éve alatt készített legjobban sikerült fotókat mutatja majd be a közönségnek. A kiállítás Sziget karszalaggal ingyen látogatható. Az itteni képek végigvezetik a közönséget a kezdeti időktől, amikor 300 forint volt a napijegy és egy hét alatt összesen 200 koncertet rendeztek, napjainkig, amikor már egy nap alatt több programot rendeznek párhuzamosan. A növekedés mellett végigkövethető az is, hogyan lett egyre színesebb a fesztivál, nőttek a színpadok és lett egyre jelentősebb például a különböző színházi vagy artista programok megjelenése a Szigeten.
Az egykori 26 milliós költségvetés mára 6,9 milliárd forintra nőtt, a szervezést pedig már nem egy baráti társaság tartja kézben, hanem egy profi és nemzetközi csapat. Gerendai azt is elmondta, hogy 24 év alatt összesen 7 millió 928 ezer látogató járt a Szigeten, illetve azt is kiemelte, hogy a magyar felnőtt lakosság 20 százalékának volt már valamilyen közvetlen tapasztalata a Szigettel.

Gerendai beszélt arról is, hogy miért adták el a Sziget többségi tulajdonát, és megindokolta, hogy miért vonja ki magát egyre jobban a napi döntésekből és átadja azokat Kádár Tamásnak, a Sziget operatív vezetőjének. Egyre inkább egy olyan generációnak szól a fesztivál, amihez neki kevés köze van, és nem is igazán érti azt, hogy hogyan gondolkodnak, vagy mi a fontos nekik. Ezért az tűnt jobb döntésnek, ha a mindennapi irányításból egyre inkább kivonja magát, és inkább a stratégiai kérdésekkel foglalkozik aktívabban. Az idei cél az, hogy a Sziget védjegyének számító rengeteg díszítőelem és művészeti installáció még egyedibb hangulatot adjon. Ennek gerincét idén is az Art Of Freedom nevű pályázat adja, ezen keresztül valósulnak meg a fesztivál leglátványosabb installációi.

Emellett fontosnak tartják, hogy minél zöldebb és környezetbarátabb legyen a fesztivál, aminek a tetemes energiaigénye miatt elég nagyra nő az ökológiai lábnyoma, ezen igyekeznek csökkenteni minden évben. Idén például megtiltják az eldobható műanyag evőeszközök és tányérok használatát, helyette fából és lebomló anyagokból készült termékeket kell használni. Sok vízre is van szükség a fesztiválon, de ahol lehet, igyekeznek nem ivóvizet, hanem a Duna vizét használni, hogy visszaszorítsák az ivóvíz pazarlást. Főleg az ide érkező külföldiek életét könnyítheti meg az a rendszer ami idén debütál. A Sziget applikációjával idén már nem kell a Festipay konténereknél sorba állni ahhoz, hogy valaki feltöltse az egyenlegét a programon keresztül ezt már meg lehet oldani, hogy a bankkártyáról a Szigeten is használható kártyára kerüljön a pénz.

Egy teljesen új helyszín is debütál idén, ez a “Sziget 25 Cruisin”, ami augusztus 9. és 13. között Közép-Európa legnagyobb mozgó táncterek ígérik, ahol számos DJ gondoskodik majd arról, hogy a gyönyörű panoráma mellé a legnagyobb slágerekre lehessen toporogni. Gerendai azt is elmondta, hogy ez a program is olyan, amely egyszerre erősíti a fesztivált és a fővárost. A Sziget az eddigi évek alatt körülbelül 7 millió vendégéjszakát hozott az országnak, ami nem véletlenül lett a legismertebb magyar márka a világon. A zenei fellépők sora már szinte teljes, ezekről korábban cikkben beszámoltunk, fellép idén a Chainsmokers, Major Lazer, Pink, az Interpol és még sokan mások. Kedvezményes jegyek és minden tovább információ a Sziget applikációján vagy honlapján található, írja az index.hu.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »