Vedd el a nemzet múltját és elveszed a jövőét is!

Vedd el a nemzet múltját és elveszed a jövőét is!

Amikor a hagyomány szerint Napóleon feltette Francois Talleyrand-nak az azóta klasszikus idézetté vált kérdését arra vonatkozóan, hogy mit tegyen a magyarokkal, akkor Talleyrand állítólag csak ennyit válaszolt: “Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!”

 

Az elmúlt években egyre többen kezdtünk el foglalkozni azokkal a történelmi igazságtalanságokkal és méltánytalanságokkal, melyeket utólag próbált egy bizonyos szellemi irányzat történelem gyanánt a torkunkon lenyomni. Erdély hovatartozásának kérdésétől számos Árpád-házi királyunk meggyilkolásán keresztül Trianonig se szeri, se száma azoknak a koholmányoknak, amelyek feltárása után sok magyar erében szinte felforr a vér. Nem beszélve azokról a mély hallgatásba burkolt tényekről, mint amilyen a pozsonyi csata vagy épp ősi, eredeti hitrendszerünk kérdése.

 

https://upload.wikimedia.org/

 

Mivel elnyomók mindig is voltak – és ha így folytatnánk a világtörténelmünket, ahogy eddig, akkor lesznek is –, ezért nem ártana felvértezni magunkat oltalmazó erővel és tudással. Sokan nem szeretik hallani, de a teremtés már csakúgy működik, hogy minden visszavezethető a Fény és a Sötétség antagonisztikus ellentétére, illetőleg minden levezethető e kettős dinamikus kölcsönhatásából:

Krisztus-Antikrisztus, építeni-rombolni, vonzás-taszítás, férfi-nő, születés-halál… (Nem minden ellentét negatív!)

 

A fő kérdés azonban az individuumunk szempontjából az, hogy mi hol foglalunk helyet ebben a játékban.

 

Szögezzük le, hogy az ellenségeinknek, elnyomóinknak, intrikusainknak vagy épp riválisainknak hálásak lehetünk, mivel rámutatnak a hibáinkra és gyengeségeinkre. Szervesen ide tartozik a múlt elfeledtetése, eltusolása, átírása, megváltoztatása, elferdítése, meghamisítása… önös célból. Mondjuk ki, a hatalomgyakorlás és a tudatbefolyásolás céljából. Ez egy bevált séma, egy kaptafa.

 

Következésképpen elemi érdekünk a múlt egyéni és közös, iskolai és autodidakta kutatása azért, hogy példákat meríthessünk belőle. Én nem vagyok a híve sem az önsajnálatnak, sem a hőzöngésnek, sem a sérelmek dédelgetésének, sem a sebek nyalogatásának, sem az áldozatszerepnek, sem a viszálykodásnak. Én a megismerés híve vagyok. Álláspontom szerint minden helyzetből tanulnunk kell és nem célszerű ugyanazt a hibát többször elkövetni, mert annak komoly ára van.

 

Véleményem szerint, ha arra használjuk a történelmet, hogy nyomorultságunkat és átverhetőségünket megtorolva, elégtételt vegyünk egykori sérelmeinkért, akkor semmivel sem váltunk jobbá, különbbé azoktól, akik becstelenül bántak/bánnak velünk. Ez a szint az aljasság és a nemtelen eszközök használatának a síkja. Történelmi gyalázataink feltárása nyomán nem feltétlenül kellene elragadtatnunk magunkat. Aki ugyanis gyűlölni kezdi zsarnokait, elnyomóit, szellemi „börtönőreit”, az hozzájuk válik hasonlóvá: lealacsonyodik az ő szintjükre. A gonoszság gonoszságot szül. S ez még akkor is így van, ha egyébként szofisztikált, kimódolt és valódi igazságok leplébe burkoljuk.

Nem az a kérdés, hogy történtek-e igazságtalanságok, megtorlások, hamisítások, rémtettek, jogtalanságok és hadd ne soroljam, még mi minden, hanem az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e különb módon, emelkedettebben, hovatovább, őseink nemes értékrendjéhez felnőve-közelítve kezelni mindezeket. Tehát a múltat nem megoldani kell – aligha lehetne visszafelé forgatni az idő kerekét –, hanem higgadtan lereagál, feldolgozni, kezelni és elfogadni kellene. Ezt követően tanulni belőle: erkölcsöt és lelkiséget, meríteni belőle példát és virtust, s úgy élni, hogy ne ismétlődhessen meg egyik tévút sem.  

 

Igenis, nézzünk fel történelmi nagyjainkra, mert van kikre hasonlítani!

Legyünk büszkék dicső elődeinkre, mert az még nem önhittség!

Viseljük a nemzeti színeinket és címerünket, mert hovatartozásunkat erősíti!

Nyerjük vissza lelkünk számára az ősi hitünket, mely balsorsban is elveszíthetetlen marad!

Emlékezzünk arra, hogy kik vagyunk valójában!

Közeledik a magyarság felemelkedése és már itt is van: Benned, Bennem és az összefogásunkban!

 

Én így látom magunkat. Töltsük fel tartalommal önmagunkat őseink nyomdokain lépdelve. Maradjunk hűek magyar lelkületünk értékrendjéhez, mely szereteten és a megbocsátáson kívül az intelligencián nyugszik.

 

 

Ha azonosulni tudsz ezzel a gondolkodásmóddal, ha egyetértesz ezzel az életszemlélettel, ha hasonló gondolkodású emberekkel szeretnél tanulni, akkor figyelmedbe ajánlom programjainkat.

 

Részt vehetsz programjainkon:

Önfejlesztő Műhelyeinken (beszélgetős előadásainkon)Hétvégi töltődéseinket (és Istentiszteleteinket)Bel- és Külföldi zarándoklatainkona Naptemplomunkban és a Pálos kolostorokban tartott IstentiszteleteinkenSzer-napjainkon (szent ünnepnapjainkon)Főnix programunkonÉbresztő Táborunkon

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül! Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához.

 

Bővebb információ:

napvallas@gmail.com

szernap@gmail.com

 

Száraz György

Boldog napot!


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »