Vasutas riport!

Köszönjük, hogy elfogadtad a felkérés! Csapjunk bele:

Mióta tartozol a skinhead-ek nagy családjába?
1987 óta vagyok skinhead, bár a nézeteim már korábban is közel álltak az akkori skinheadekéhez.

Milyen részletet osztanál meg velünk a családodról?
Nem egy átlagos családból származom, az egyik nagyapám kulák volt ráadásul a helyi kisgazda párt egyik vezetője, akiket a rákosi éra alatt szintén üldöztek, a másik nagyapám szintén félreállította a rendszer, sajnos róla nem sokat tudok, a születésem után nem sokkal elhunyt, csak pár éve egy idős kaktuszgyűjtőtől hallottam róla pár érdekes dolgot, sajnos, már a kaktuszgyűjtő is elhunyt, így sok részlet már talán örökre rejtély marad.
   Édesapám szintén nem volt a rendszer kedvence, szegedi tanulmányai alatt megpróbált disszidálni, szerencsére sikerült a dolgot kimagyarázni, így börtönbe nem került, de az iskolát nem fejezhette be. Talán az öcsémet nem kell bemutatni, ő is közénk tartozik már régóta.

Hogyan élted meg, az oi – NS visszájt?
-Az első NIT-en értesültem róla, akkor eléggé meglepett, bár utólag belegondolva már számítani lehetett rá. Engem személy szerint nem ért atrocitás, de az ismeretségi körömből voltak többen akiket ért támadás, pl. néhai Ménes János kezéből kiverték az öngyújtót EF koncerten az Egy Ember című szám alatt, és ez még az enyhébbek közé tartozott, hiszen azon koncerten volt akit leütöttek, mert nyújtott kézzel állt.Számomra egyértelmű volt, hogy melyik oldalhoz csatlakozom, bár ennek ellenére azért időnként felbukkantam Független Adó és EF koncerteken is néha, hiszen barátaim ott is voltak.

Melyik volt legjobb koncert amire eljutottál?
-Mindenki életében a legelső és a legutóbbi a legjobb, legemlékezetesebb, valahogy így vagyok ezzel én is, bár számomra azért több is beugrik most.Számomra az első 1987 nyarán jött el, Oi-kor, EF, ZEF, Gusztus lépett fel a Józsefvárosi Művházban egy punk buli előtt, nem csak a zenekarok nyújtottak maradandót, az nap több verekedésben is részt vettem, ez meghatározó élmény lett. Megemlíteném még 1987-ből az egyik hódmezővásárhelyi bulit, Péntek 13 nevű zenekar lépett fel,egy amolyan közepes szintű banda volt, de hatalmas bulit csináltak, igazán felszabadultan talán ott buliztam először skinhead koncerten és természetesen ott is verekedéssel indult a szórakozás.Említésre méltó még 1989 nyarán a szabadulásunk utáni első buli, Oi-kor, EF, Független Adó lépett fel, óriási tömeg jött össze, addig jó, ha 100-120 ember volt egy-egy koncerten, erre a bulira közel 700 ember jött el, nem hittünk a szemünknek.Az első saját szervezésű koncert 1997-ben volt, eredetileg 7 vagy 8 zenekart hívtunk, végül kettő jött el, az Archívum és a Nimród, bár hivatalosan a HH bulija volt, gyakorlatilag a Sünivel ketten hoztuk össze, gyakorlatilag végig izgultam az egészet,bár deficites lett a buli, azért nagyon nagy élmény maradt és a végén kiderült kik az igazi bajtársak, kik azok akikre számíthatok és kik azok akik semmit sem érnek.Az utóbbi bulik közül pedig a Cock Sparrer bécsi koncertjét említeném, régi vágyam volt, hogy láthassam őket élőben.
Melyik volt a legrosszabb?
– Az egyik Ganz beli buli után (talán Tavaszi Ébredés lehetett), a Magozott Cseresznye lépett fel cigány gitárossal a Ganz pincéjében.

Mi lenne az a skinhead rendezvény amire el szeretnél jutni?
– Természetesen egy London környéki ISD emlék koncertre szeretnék eljutni, erre már készültem többször, de a csúnya anyagiak mindig közbeszóltak, valamint szintén Angliához kapcsolódik a másik almom egy valódi Oi! buli valamelyik régi klasszikus skinhead bandával, Condemned 84 vagy Last Resort, persze tisztában vagyok vele,hogy ezekre a bulikra már többnyire balosok járnak vagy jobb esetben politika mentes arcok, de szeretném egyszer a saját hazájában látni azokat a bandákat amelyeken felnőttem.Mióta skinhead lettem London az álmom, Last Resort shop, a Carnaby street, persze, tudom, hogy már nincsenek ott kopaszok, de azért jó lenne egyszer ott állni és elképzelni milyen lehetett 25-30 éve.
Hogyan jött a bringa mánia?
– Mindig bringáztam, persze nem versenyszerűen, de azért mindig jóval többet, mint az átlag. Pl. amikor Szigethalmon laktam bringával jártam Taksonyba dolgozni, ez olyan napi 25-30Km volt.Ehhez kapcsolódik egy érdekes élmény, minden reggel találkoztam a tököli börtön parancsnokával, ő Soroksárról kocogott Tökölre mindennap, egy igazi tahó volt, soha nem köszönt, még csak nem is intett,pedig ez pár nap után kialakul minden sportoló közt.Talán van az olvasók közt olyan aki még emlékszik arra, hogy egyszer a Viking klubba is bringával mentem, Zorán segített a bringát a színpad mögé vinni, hogy meglegyen még amikor indulok haza.A válásom után több időm volt bringázni, 2003-ban vettem az első komolyabb montimat egy akkori kollégám javaslatára, még abban az évben beneveztünk a Duna maratonra,mely a Budai várból indult és a Pilisen át vezetett Visegrádra, hatalmas élmény volt, a következő 7 évben az összes nagyobb hazai versenyen indultam és egyszer még a Salzkammergut maratonra is eljutottam.Több kisebb versenyen álltam a dobogón és jó néhány teljesítménytúrán is az élmezőnyben végeztem. Az anyagiak miatt sajnos abba kellett hagynom a versenyzést, de még mindig rendszeresen tekerek és néha eljutok egy-egy teljesítménytúrára.

Mennyit tekertél egy héten amikor csúcson pörgetted a pedálokat?
– A lakásomtól 20Km-re dolgoztam, ez oda-vissza 40, itthon még egy kisebb esti kör is jött rá a haverokkal a városba, város körül és hétvégén egy 80-100Km-es túra, ez 300Km fölött volt hetente, de pontos számot nem tudok mondani/írni. Az egy napra eső leghosszabb tekerés a Balaton kör volt, ez 220Km, az indulás előtti bemelegítéssel az nap megvolt 230Km és a 7. legjobb időt tekertem montival egy olyan túrán ahol a többség országúti bringával indult.
Meséltél egy erdélyi bringás élményről, hogyan volt ez?
– 2010-ben szerveztek egy túrát 7 nap 800Km, Budapesttől Csíksomlyóig. Haver akivel akkor már több éve tekertem együtt versenyeken és túrákon, fűzött, hogy menjünk. Lett volna kedvem hozzá, de munkanélküli voltam, egy vasam sem volt.Végül Nudli* barátom állított be hozzám és nyomta a kezembe a nevezési díjat és némi költőpénzt, hogy ezt ne hagyjam ki, szóval neki köszönhetem, hogy eljutottam életemben először Erdélybe. Napi átlagban 100-120 kilométereket tekertünk, mindenhol vacsora és reggeli várt minket, útközben egy vállalkozónak köszönhetően egy kísérő kocsiból kaptuk a frissítést, vizet, gyümölcsöt, ételt, mivel többen is voltunk akik nem ettek húst, a harmadik naptól már nekünk is készítettek ételt, főleg tejterméket. A többiek napközben is kolbászt és szalámit kaptak leginkább, ami nem kimondottan bringás kaja, így a túravégére mindenki felszedett pár kilót.Erdélyben mindenhol szeretettel fogadtak minket, talán a határ közelében volt egy város ahol egy román iskolaigazgatón látszott, hogy nem igazán kedvel minket, de próbálta leplezni ellenszenvét és megajándékozott mindenkitegy román nemzetiszínű szalaggal. Ettől az egy esettől eltekintve sehol nem tapasztaltunk semmi előítéletet, bár időnként a kinti magyarok felemlegették december 5.-ét és viccesen táposoknak hívtak minket, de ez mögött már nem volt valódi ellenszenv.Egyszer még egy román többségű falu román polgármestere is megállított minket és vendégül látott a faluházán, étellel, itallal, jó szóval.A magyarok mindenhol kisebb-nagyobb műsorral vártak minket, helyi néptánc, népdal mindenhol volt, ezeket nagyon élveztem. Székelyudvarhelyre augusztus 20.-án értünk, itt Nagy-Magyarország alakú tortával vártak, számomra meglepő volt, hogy sehol nem láttunk román feliratot a városban.Aki igazán ismer tudja, hogy a kereszténység, mint vallás nekem nem jelent semmit, Csíksomlyó mégis rabul ejtett, mondjuk ez egész Erdélyre igaz, de Csíksomlyó más volt, ott valahogy közel érezte magát az ember az istenekhez.A túrára és a túrázókra egyébként a mérsékelt hazafiasság volt jellemző, mindenkinél volt egy kis magyar zászló, mindenki olvasott Wass Albertről/től, mindenkinek volt egy-egy ilyen témájú története, mindenki felkészült volt Erdélyből.Órákig tudnék mesélni erről a pár napról, de röviden ez volt lényege.
Örültek a BH tagok amikor próbatag lettél. Miért éppen minket választottál?
Soha nem tudtam megülni a hátsó felemen, mindig hajtott valami. Újság készítés, terjesztés, koncert szervezés és más programok szervezése. Miután itt a városom környékén teljesen ellaposodott a mozgalom éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Elkezdtem újra koncertekre járni ahol több csoportot is megismertem és sok régi barátságot felelevenítettem. Igyekeztem megismerni a csoportok tevékenységét és azt figyeltem, hogy mennyire illenék én azokba a csoportokba. Úgy érzem jól döntöttem, itt megtaláltam azt ami hiányzott. Ez a közeg könnyen feledteti azt is, hogy néhányan másként néznek rám, másnak gondolnak már pár nappal azután, hogy csatlakoztam. A megtiszteltetés engem ért.

Hogy látod a fiatalokat? Tényleg kevés a tisztelet a régi kopaszok felé?
 Én nem a tiszteletet hiányolom, hanem a fiatalokat, sajnos nagyon kevesen csatlakoznak hozzánk. Talán ez a mi hibánk is, nekünk is mutatnunk kellene feléjük egy kis tiszteletet, hiszen nekik sem könnyű és ettől talán kölcsönössé válik.

Még valami régi érdekes story?
Valóban nem könnyű, a blog amit “rendszeresen” írok tele van jobbnál jobb történetekkel, ebből választottam egyet ami pár hónappal a csatlakozásom előtt történt.
“Próbamunka után első nap a cégnél, délelőttös műszak. Van egy csomó ismerős, volt kollégák, egy-két ex kopasz, néhány nemzeti rocker vagy mi. Másnap délutánra kell mennem, na mondom, ha ilyen jó a közeg akkor kiteszem az irányjelzőt.
Egy régebbi B&H pólóban belibegtem a céghez, leülök a gépemhez, körbenézek és a csoportvezetőn kívül nem látok fehér embert. Na mindegy, legalább nem kell barátkozni.”

Miért kezdtél el blogot írni?
Volt egy csomó régi történet ami szájról szájra járt amolyan városi legendák módjára és gondoltam ezeket meg kellene örökíteni az utókor és saját magunk számára, így kezdődött, később kerültek bele más írások is, napi politika, koncertbeszámolók stb. Eddig közel 400 bejegyzés született. A másik blogot pedig azért kezdtem el, mert valaki mindig nyaggatott, hogy írjak könyvet a mozgalomról. Hiába mondtam, hogy senkit nem érdekel és azt is, hogy bármit is írok arra 25-30 év távlatából már mindenki másképp emlékszik és ebből csak vita lesz, hogy nem így volt. Aztán végül a könyv helyett született meg a másik blog.

Üzenj valamit a mozgalom tagjainak :Végül azt üzenném mindenkinek, legyetek aktívabbak, a hősök megérdemelnek egy valódi mécsest amit, hozzatok el a megemlékezésekre és ne a gyertyaláng.hu-n gyújtsatok nekik, hiszen ők sem egy videojátékban harcoltak Látogassátok a koncerteket, mert ha egy zenekarnak huzamosabb ideig 25-30 ember előtt kell fellépni, a szervezők majd nem szerveznek nekik koncertet, a zenekarok feloszlanak és a közösségi oldalakon nem lesz kiktől idéznetek és nem tudtok majd mindennap új zenéket posztolgatni.


Forrás:bhhdivision.blogspot.com
Tovább a cikkre »