Vastag a bőr a képükön

A sok más pofátlan csalás mellett aránylag kevés szó esett a Fidesz cigányszavazat-vásárlásairól az úgynevezett választáson. Pedig jó nagy mennyiség lehetett – egyes becslések szerint a szavazni elment (odalökdösött, elfuvarozott, odalapátolt) morék 80 százaléka a Fidesznek ikszelt, sőt a népszerű és tekintélyes Farkas Flórián 90 százalékkal dicsekedett.

Itt nálunk a borsodi 3-as körzetben komoly hagyományai vannak annak, hogy a cigók által bohóctréfát csinálnak az egész cirkuszból. 2010-et illetően itt is beszámoltunk már róla. Orbán azóta végül mégis sittre került (mármint egyelőre Kolompár Orbán), de ez a lényegen nem sokat változtat. Annál is kevésbé, mert most ismét cigányos csalás történt. Annyira előre lehetett tudni ezt, hogy a tippmixen 1,001 oddsot adtak volna rá, azt is hendikeppel.

Nézzük a részleteket.

A választás napjának délutánján a korábbi tapasztalatok alapján gondosan felállított figyelőemberek azt észlelték, hogy Obbágy Csaba Fidesz-KDNP alpolgármester a számos cigánytelep egyikének, Sajóvárkonynak a közepén az autójából pénzt és élelmiszercsomagokat oszt a cigányoknak. Nem is cicózik, hanem mindjárt az egyik szavazóhelyiség előtt. Ha már belepisálunk a medencébe, akkor legyen az a trambulinról!

Obbágy alpolgármesterről annyit érdemes tudni, hogy a nem létező KDNP képviselője, elnöke és teljes tagsága egy személyben. Ilyen univerzális figura. Plusz még igazgató az egyik cigányiskolában. Legalábbis papíron és a fizetési jegyzékben. Valójában persze főfoglalkozású karrierista. Gőgös, rideg és erőszakos természete miatt rendkívül népszerűtlen.

Idősebbek talán emlékeznek a hatvanas-hetvenes évekből a tanítóképzős fiúk műfajára. Abban az időben ha egy fiú a középiskolában buta, tehetségtelen és/vagy lusta volt, és emiatt esélye sem volt bekerülni rendes felsőoktatásba, de a dolgozni menés büdös volt neki, akkor tanítóképzőbe jelentkezett. Nem tanárképzőbe, hanem tanítóképzőbe. Ami az alsó tagozatos gyerekekkel való foglalkozásra képezett. Oda a pedagógusi szakma elnőiesedése ellen a fiúkat simán felvették, bármilyen buták is voltak. Persze eszük ágában sem volt tanítóskodni, de kaptak valami diplomaszerű papírt, és azzal nekikezdhettek a tanácsi és egyéb intézményekben a nyalásos-könyökléses karriercsinálásnak. Ezek a mukik mindmáig megvannak, és remek terepet találtak maguknak a pártokban történő alakoskodásban, képmutatásban, arcoskodásban és nyomulásban.

Na, szóval ezt az Obbágyot kapták most el pénz- és konzervosztással a cigányoknak a választás szent napján. A korábbi választásokon is tudtuk róla, de most tettenérés történt.

Kihívták rá a rendőrjárőrt. A yard ki is jött, és az alpolgármestert egyszerűen elvitték, ”eljárás alá vonták”.

Villámgyorsan híre ment az esetnek, pár órán belül rádió-tévé bemondta országosan.

Hírdetés

Tettenérés, fotók, videók, tanúk, rendőrség, média – mi kell még?

Azt hittük, hogy itt már nincs az a 4 milliméteres kazánlemezből készült arcbőr, ami ezt kibírná, és lemond, mint a sicc.

Ehhez képest a helyi Választási Bizottság már aznap este olyan jegyzőkönyvet készített és fogadott az esetről, amelyből teljesen hiányzik Obbágy neve, az egészet gondosan összebonyolítják egy másik, piti üggyel, és végül azzal zárják az ügyet, hogy huhúú, itt minden szuper és csodálatos, mert a szabálytalankodók felhagytak a szabálysértő tevékenységükkel, nincs semmi probléma.

Nyakó István maszopos és Egyed Zsolt jobbikos jelölt persze fellebbezett, de azokból sem lett semmi.

„A vizsgálat lezárult, felejtse el” – emlékszünk a hatvanas évekbeli filmre.

Csak a cigányok panaszkodnak, hogy a sör és a fél deci pálinka mellé most nem 2000, hanem csak 500 forintot kaptak, nem úgy, mint a múltkor.

Tehát nem elég, hogy Obbágy Csaba minden kétséget kizáróan csalt, hanem miféle választási bizottság és jogrendszer az, ahol ennyire pofátlanul el lehet kenni az egészet?

Lehet fokozni?

Igen, lehet. Mert mindezek után még Obbágynak állt feljebb. Aki nyikkanni mer, az repül az állásából, és mindenki ki van oktatva, hogy ne hőbörögjön, ne vádaskodjon. Hanem hallgassa a rezzenéstelen pofával előadott tirádákat a fideszes jelölt szép győzelméről, a nép bizalmáról, az előző négy évi kemény munka méltó elismeréséről, a fejlődésről és az előttünk álló napsugaras fideszes jövőről.

Nos, ebből a klozettből mászott elő a Fidesz kétharmada.


Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »