Városliget Zrt.: csak a szégyenfoltokat tüntetik el

A Városliget Zrt. szerint a park megújításának alapja, hogy minél hamarabb elbontsák a területet évtizedek óta csúfító, mára romossá vált épületeket; így csak a “szégyenfoltokat” tüntetik el.

A cég pénteken, miután civilek és ellenzéki pártok képviselői tiltakoztak a helyszínen a fák kivágása, illetve a terület beépítése ellen, az MTI-vel azt közölte: a Városliget átfogó megújítását szolgáló Liget projektnek köszönhetően a fölösleges épületek elbontásával és a betonfelületek feltörésével három éven belül 60-ról 65 százalékra nő a zöldfelületek aránya és jelentősen javul azok minősége is.

A társaság azt írta, a demonstráció akadályozza az évtizedek óta üresen álló, helyenként életveszélyes romépületek eltakarítását és a Városliget átfogó parkrehabilitációját. A fejlesztés célja, hogy a liget ismét a főváros büszkesége lehessen – tette hozzá.

Kitértek arra, hogy szakértői vélemények is alátámasztják: a parkrendezés indokolt, hiszen a városligeti fák nyolcvanöt százaléka ápolásra szorul, tizenkét százaléka pedig egyenesen balesetveszélyes.

Közölték, a volt Hungexpo területén a teljes faállományt tomográfos vizsgálatokkal mérték fel: a vizsgálat eredménye alapján 19 fát szükséges növény-egészségügyi vagy kertészeti okok miatt kivágni. Az építési munkálatok 15 egészséges fát érintenek, közülük minden megmenthető példányt – szám szerint 5 fát – pár napon belül átültetnek.

A cég hozzátette: az egészséges, de nem átültethető fák közül négy invazív fajhoz tartozik, így a jogszabályi előírások miatt nem átültethető. A többi érintett fa belenőtt a bontásra kijelölt épületek alapjába, illetve a kerítésbe, így ezek átültetése nem kivitelezhető. A kivágott fákat a jogszabályok által előírt módon, többszörösen pótolják – áll a közleményben.

A Városliget Zrt. leszögezte, a feladatok végrehajtásakor a jogszabályokban meghatározott módon, az előírt eljárásrendet széleskörűen tiszteletben tartva jár el, az épületek bontása és a területek előkészítése kapcsán semmilyen jogellenes lépést nem tett és nem is fog tenni a jövőben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »