Várható volt! Botka a homályba el….

Várható volt! Botka a homályba el….

Az is lehet, hogy az MSZP már a választásokat sem éri meg.

Így jár, aki elhiszi az MSZP kongresszusának és az MSZP vezető testületeinek határozatait.

Természetesen Botka László számára már nem volt más út, csak az, hogy visszalépjen ettől az egyre terhesebb és reménytelenebb jelöltségtől (Meg nem mert leülni vitázni a Vonával.:). Most már adott a lehetőség az MSZP számára, hogy például Szél Bernadett vagy Gyurcsány Ferenc mögé állhasson. Saját jelöltet ezután nem lenne szerencsés preferálniuk, mert kicsit is normális ember bizonyosan nem lesz többé az MSZP miniszterelnök-jelöltje magától.

Ezzel az ámokfutással annyira meggyengülnek, hogy a harmadik helyről a hatodikra csúszhatnak majd vissza, az LMP és a DK szinte bizonyosan meg fogja előzni őket a következő közvélemény-kutatásokban.

Jelenleg hadházy Szél Bernadett a legesélyesebb miniszterelnök-jelölt-jelölt-jelölt, de azért az LMP kongresszus határozatai is hordoznak magukban némi bizonytalansági tényezőt. Ezzel az aktussal egyébként tovább folytatódik az LMP hizlalása, mely párt egyébként néha már durvaságban jobbról-balról előzi a liberális ellenzék legsúlyosabb eseteit. Az LMP mindig is egy jó ötlet tragikus kivitelezése volt, de láthatólag sose volt meg hozzá az elegendő fegyelem és józan ész, hogy sikeresen megvalósuljon. És most a magyar politikai élet halhatatlan zombijával lesznek kénytelenek megküzdeni, mert a másik esélyes miniszterelnök-jelölt-jelölt természetesen őszödi kádkő Gyurcsány Ferenc, aki egymaga nagyobb széltoló (eufemizmus), mint az egész LMP és kapcsolt részei, meg mindenki más is a galaxisból (egyszerre).

Alig fél évvel a választások előtt újra miniszterelnök-jelölti castingot rendezni úgy, hogy akár egyetlen kicsit is normális és értelmes szereplő feltűnése lenne remélhető az ellenzéki oldalon, ordas nagy buktát jelez az álmoskönyvek szerint. Vagy talán tényleg szemöldökcsipeszesi Vona Gáborban gondolkoznak, és ez áll az iránta való kémia beindulása mögött? Mondjuk izgalmas lesz erről az embereket először az országgyűlési választásokon megkérdezni, de akkor legalább mi nem fogunk izgulni annyira.

Hírdetés

Botka politikai halála, elhúzódó agóniája és pajzsra emelőinek teljesen inkoherens viselkedése (letették a pajzsot és elszaladtak) az MSZP-t iszonyúan megbízhatatlan partner színében tünteti fel. Hirtelen az a lehetőség is értelmezhetővé vált, hogy csak őket kihagyva jöjjön létre ellenzéki összefogás.

Az idő viszont nagyon nem nekik dolgozik. Összellenzékileg vállalható és ismert jelöltre már lehetőség sincsen. Egy viszonylag ismeretlen embert felépíteni úgy, hogy az érdemben ismert legyen a kampány kezdetére, ennyi idő alatt nagyon nehéz, főleg ha valamiféle kiválasztási processzust is feltételezünk. De bennem buzog a segítőkészség és adok egy listát arról, hogy milyen pedigrével rendelkező ember indulhat eséllyel:

Botka már önmagában azzal, hogy a Fideszt hibáztatja a saját és pártja politikai kudarcáért megmutatta, hogy miért volt ez az egész teljesen reménytelen projekt. És a tréfát félretéve, készüljünk fel rá, hogy rosszabb jön majd utána.

Új helyzet van. Koffein nélküli kávét kérjünk ki, mert még sokat meg kell innunk a végéig.

]]>www.tutiblog.com]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »