Varga Moncsi: Töprengéseim töredéke

Folyton kérdezgeti a facebook, hogy mi jár a fejemben. De hát annyi minden, hogy azt ugyan hogyan írnám oda? fura dolog most ebben az országban magyarként élni. Fura dolog a szívünkben a nacionalizmus iránt elkötelezett, az elmúlt tíz év harcait és küzdelmeit megélt emberként a mai történéseket átélni. Érdekes szemlélni, hogyan változnak az emberek, az ismert arcok, a sok barát. Hogyan válnak egykori harcostársak ellenfelekké, hogyan a barátok egymásnak idegenekké. Hogyan zajlik a vérre menő, világmegváltó szópárbaj az interneten, és hogyan lesz egyre kevesebb, aki valóban tenni akar.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Az is jár a fejemben, hogy persze lesz megint buzivonulás. Elnézést, melegfelvonulás, mert hát ugye buzinak csak ők hívhatják saját magukat. Ha ők mondják, az nem baj, de ha én, mocskos kirekesztő vagyok. Szóval lesz idén is olyan „izé”, és valahogy érdektelenség okán az ellendemók is szépen megszűntek. Pár éve még az Oktogonon zajlott a bekerítéses harc a szivárványos, tangás, angyalszárnyas pasikat és csókolózó, nőnek látszó tökös lényeket óvó rendőrökkel, tavaly már alig tucatnyian rázták az öklüket egy néhány egyenruhásból álló védősorfal másik oldalán. A város lassan megszokja a Pride képét, akinek pedig nem tetszik, az otthon marad, és csak halkan, magában morog.

Meg az jár a fejemben, hogy megszűnt itt minden ellenállás. És hogy igaza lehet a kormánynak, itt tényleg düböröghet a gazdaság. Mert valahogy mindig csak válság és üresen kongó zseb idején van erkölcs, erő, egyetértés, no meg hit, hűség és bátorság. Ha nem hugyoz oldalba a kutya meg sem csörrenő zsebed okán, ezek a szavak csak maroknyi embernek jelentenek valamit. Mert ha minden rendben van, akkor csak időszakosak az ellenálló hangok, melyek gyorsan elvesznek a harsány média-terrorban. Az elvek nélküliségének világában a napraforgó-nézetek pedig igen gyorsan meghajolnak a propaganda előtt. A maroknyiak, akiknek még jelent valamit a becsület és a hűség, no, az ő ellenállásuk már nem látszik. A tömegben mindig elvész az ember, és elvész az egyéniség. Hol a fekete, hol az ezüst-fehér, máskor a szivárvány, hol pedig a piros-fehér-zöld sokasága takarja és rejti el a valódi mást. És a valódi érzések, gondolatok sokaságát.

Jár a fejemben az is, hogy két hétig tombolt az ország, ünnepelt az utca. Lett egyetértés, lett szeretet, és röpke időre pár magyar focista nemzetté kovácsolta az embereket. Aztán tegnap még ünnepelte érkeztüket néhány ezer ember, holnap, vagy jövő héten pedig már mindenki visszasüpped a nyárba, a dübörgő gazdaság jól megérdemelt nyugalmába. Holnapra már lekerülnek a visszapillantókról a trikolór borítások, de le a zászlók is. Holnapra a fiók mélyére kerülnek az arcfestő stiftek, és újra divat lesz szégyellni, no meg harsányan szidni a magyart. Véget ér az EB, lecseng a fociőrület, és ezzel együtt elhal a szeressük egymást érzése. Egyre halkabban zeng a Ria-Ria-Hungária, a sok család pedig elindul nyaralni a Balaton helyett az Adriára. De talán valami csak marad a szívek mélyén a két hét fílingjéből, és talán valóban felnő egy generáció, amelyik a játszótereken és a horvát meg olasz tenger partján is Királyként és Geraként rúgja a labdát, nemzetiszín csíkkal az arcán, elfeledve Ronaldót és társait.

Szóval az jár a fejemben, hogy fura dolog most ebben az országban magyarként élni. Fura dolog a szívünkben a nacionalizmus iránt elkötelezett, az elmúlt tíz év harcait és küzdelmeit megélt emberként a mai történéseket átélni. Érdekes szemlélni, hogyan változnak az emberek, az ismert arcok, a sok barát. Hogyan válnak egykori harcostársak ellenfelekké, hogyan a barátok egymásnak idegenekké. Hogyan zajlik a vérre menő, világmegváltó szópárbaj az interneten, és hogyan lesz egyre kevesebb, aki valóban tenni akar.

És az jár még az agyamban, hogy ez vajon a normális folyamat, a le-, és nem megtisztulás, esetleg természetes átalakulás, vagy valamiféle mesterségesen generált változás az egész. Hogy vajon jól kreált propaganda okán megszűnt az ember, és lett szép, háromszín embermassza, ahol már nem trendi a más vélemény. Ahol érdektelenség okán, és kényelemre vágyva lassan megszűnik az egyén.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »