Vannak demokratikusan felépített kerítések is

Miközben az Együtt nagyeszű politikusai üres cipőkkel demonstrálnak a menekültek jogaiért a debreceni befogadóállomás bejáratánál, mondván a cipőkkel a párhuzamot akarják kifejezni az egykori zsidó menekülők és a szír menekültek között, addig néhány ezer kilométerre dél-keletre, az ottani egyetlen felvilágosult demokráciában már elindultak a munkagépek, hogy egy 30 kilométeres kerítést építsenek az izraeli-jordán határon az afrikai migránsok megfékezésére.

Az izraeli kerítés természetesen nem gond, az nem okoz lelkiismereti problémát a honi a demokratáknak. A zsidók által felépítendő építmény szemben a magyarral, demokratikus dolog. Úgy, ahogy a többi, a zsidó államot körülvevő fal és kerítés is, amelyek már évek óta ott állnak a ciszjordániai, a gázai, az egyiptomi, a szíriai és a libanoni határon.

Benjamin Netanjahu szerint a mindenféle digitális technológiával felszerelt, nyolc méter magas védvonal felépítése, ami az Egyiptommal közös határon létesített, több mint 200 kilométer hosszú kerítés meghosszabbítása lesz, „nemzetbiztonsági érdek, mert az afrikai bevándorlók tömegei ezen a részen áramlanak be az országba.”

Vajon az Izraelben felhúzandó kerítés miben különbözik a magyarországitól?

Nem látni, hallani a hírekben, hogy az Együtt, vagy valamelyik nagyondemokrata egylet a budapesti izraeli nagykövetség előtt tiltakozna az izraeli „kormány gyűlöletkeltő politikája ellen, ami az idegenek ellen hangol ahelyett, hogy teljesítené feladatát és gondoskodna róluk”. Az Együtt azt követeli a magyar kormánytól, hogy „a többmilliárdos kerítés helyett nyisson meg új, ideiglenes menekülttáborokat, ahol szakemberek bevonásával humánusabb ellátást biztosíthatnának a migránsoknak mostaninál.”

Hírdetés

Vajon ilyen követelésekkel miért nem bombázzák Ilan Mor nagykövetet?

Vagy vannak demokratikus kerítések is? Azok minden további nélkül felépíthetők? Esetleg az sem mindegy, hogy ki építi a kerítést? Vannak olyan országok, amelyeknek a kerítése demokratikus és vannak olyanok, amelyek csak rasszistafaszistanáci kerítést tudnak építeni?

Mint látható vannak ilyenek.

És hogy melyik melyik, azt egyes egyedül, csak és kizárólag a magyar balliberált oldalnak van joga eldönteni. Mert ők mindent tudnak, amit tudni kell demokrácia és európai felvilágosultság témakörben.

Így megy ez.


Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »